Egyszerűsített közteherviselési rendszer kidolgozását szorgalmazta Gyurcsány Ferenc az MSZP hét végi választmányi ülésén, amely – az egyszerűsített vállalkozói adó mintájára – a kényszervállalkozók (újságírók, sportolók és színészek) számára járna előnnyel. A kormányfő javaslatával azt szeretné elérni, hogy a fenti foglalkoztatási formákban dolgozók „ne titkolják” munkavégzésüket. – A rendszerbe belépőknek kevesebb jog, de kevesebb kötelezettség is járna ezen szerződések megkötésekor – mondta a miniszterelnök.
A kabinet tervei szerint a pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának elősegítéséről szóló Start program beindítása is várható, amelynek lényege, hogy a pályakezdést követő első évben a mai 34 százalékos közteher helyett csak 15 százalékos közterhet kellene fizetni, ami a második évben 25 százalékra nőne.
A korábbi konkrét javaslatairól a miniszterelnök megjegyezte: téved az, aki azt gondolja, hogy a „fenyegetés programját” dolgozta ki a kormány. A borravalóval összefüggésben, amelyet a számlákon is fel kellene tüntetni, kijelentette: nulla százalékot is írhatnak a számlákra. A tanácskozáson Gyurcsány az egészségügyi rendszer újragondolásáról és a szabad iskolaválasztás értékeiről is szólt, megjegyezve, hogy ez szegregációval is jár együtt.
Gyurcsány Ferenc azt mondta: sok durva megjegyzés hangzik el az ellenzék részéről, de arra kéri a szocialista párt politikusait, ezt ne vegyék fel. A politikus háttérszámításokkal ellátott programokat vár az ellenzéktől, hogy tárgyalhassanak.
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
