Egy hétfő esti romániai sajtóhír következtében kétszázötven magyar katonára és nagy teljesítményű szivattyúkra vártak tegnap a bánáti Ótelek és Jánosföld településeken, ahol eddig csaknem háromszáz ház dőlt össze a kiáradt Temes folyó miatt. A hírből tegnap csak annyi bizonyult valósnak: szegedi vízügyi szakemberek látogattak a helyszínre, hogy felmérjék, miben tudnak segíteni.
Temes megye legmagyarabb településén, Óteleken tegnap megállt ugyan a vízszint növekedése, de a látvány így is elképesztő: a településtől huszonöt kilométerre levő Temes folyó kiáradt vize öszszefüggő, ötven négyzetkilométeres tavat alkot, amely egészen a most csendes Bega folyó töltéséig terjeszkedik. A falu házainak nyolcvan százaléka összedőlt, de a többi is életveszélyes. A fő utcán csak katonai csónakok közlekednek a helyenként kétméteres vízben, a négy érintett település ötezer lakóját a szomszédos, érintetlen falvakban és sátrakban helyezték el. A bánáti emberek (zömükben magyarok) tragédiájáról holnapi számunkban olvashatnak riportot.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán