Hiábavaló áldozatok

Visszakozott a Newsweek amerikai hírmagazin a Korán megszentségtelenítésével kapcsolatos korábbi cikke miatt vasárnap, s azt állította, az általa idézett eredeti forrás nem is biztos abban, hogy valóban megtörtént a muzulmán világban hatalmas felháborodást és halálos áldozatokkal járó tüntetéseket kiváltó eset.

Hírösszefoglaló
2005. 05. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos összecsapásokat s a Washington-ellenes közhangulat felkorbácsolását okozta a Newsweek cikke, amelyben a tekintélyes amerikai hetilap azt állította, hogy az amerikai katonák megszentségtelenítették a Koránt, sőt előfordult, hogy lehúzták a vécén. Miután azonban a lap forrása hitelét vesztette, a Newsweek elnézést kért a hibáért. Addigra azonban az írás gerjesztette indulatok emberéleteket követeltek, a Pentagon pedig rendkívül heves kirohanást intézett a hetilap ellen. A CNN hírtelevíziónak nyilatkozva Larry DiRita a hetilapot tette felelőssé amiatt, hogy – mint fogalmazott – „Afganisztánban és más muzulmán országokban Amerika-ellenes zavargások törtek ki, emberek halnak meg, amerikai zászlókat égettek el, s katonáink kerültek veszélybe.”
A lap szerkesztője vasárnap utalt arra, hogy a Newsweek hibát követhetett el a korábbi guantánamói riport közzétételével, mert maga az idézett forrás később utalt arra: nem is biztos abban, hogy valóban megtörtént a Korán megszentségtelenítésével kapcsolatos eset, amelynek célja az lett volna, hogy az elsősorban afgán foglyokat vallomásra bírják.
Afganisztáni vallási elöljárók egy csoportja korábban szent háborúval fenyegette meg az Egyesült Államokat, követelve, hogy adják ki iszlám bíróságoknak a jelentések szerint a Koránt megszentségtelenítő guantánamói vallatókat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.