Molnár Judit, aki 2004 júliusától igazgatja a Nemzeti Múzeum Páva Utcai Állandó Kiállítás Programirodát, és részt vett a bírálóbizottság munkájában, lapunknak elismerte, hogy újabb időcsúszáshoz vezethet a pályázati ajánlatkérő eljárás megismétlése. Úgy tűnik, ismét „elszállt” a Páva utcai zsinagógába álmodott holokauszt-emlékkiállítás harmadik – idén október 15-re tervezett – határideje. A héten adtunk hírt arról, hogy márciusban hiába hirdetett nyertest a Nemzeti Múzeum által felkért bírálóbizottság a Páva utcai holokausztmúzeum ügyében. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) két vonatkozásban is helyt adott a vesztes Mafilm Szcenika Kft. beadványának, amely még azelőtt támadta meg az eljárást, mielőtt a Trifólium Kft. ajánlatát ítélte volna kedvezőbbnek a bírálóbizottság. A Rajk László építész terveit felhasználó Mafilm Szcenika nevéhez az auschwitzi magyar pavilon kivitelezése fűződik, a Trifólium az MSZP 2001-es országos kongresszusa installációja készítette el. Gárdonyi László, a Mafilm Szcenika ügyvezető igazgatója azt mondta: a KD amiatt is új eljárásra kötelezte a Nemzeti Múzeumot, mert a bírálóbizottság az úgynevezett „közönségvezető hangrendszer” tekintetében a pályázati kiírásban foglaltakhoz képest olcsóbb megoldást fogadott el a Trifólium esetében.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó