Intoleráns jogvédők

Bodacz Balázs
2005. 05. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke vasárnap mintegy félezer demonstráló előtt a fővárosi Moszkva téren kijelentette: „Nem engedünk a barbár eszméknek, nem engedjük, hogy a történelem megismételje önmagát, és azért gyilkoljanak bennünket, mert annak születtünk, aminek kellett születnünk – romának, vagyis embernek.” A szervezők a „magyarországi raszszizmus” ellen hirdettek tüntetést, amelynek előzménye, hogy május 8-án a 21-es buszon karddal megszúrtak egy tizenöt éves roma fiút. A rendőrség hivatalos nyilatkozata szerint ugyanakkor nincs rá bizonyíték, hogy a bűntettet rasszista okból követték el. A rendezvényen megjelent Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) vezetője is, aki azt állította: „A nácizmus hatvan év után is szedi áldozatait.” – Tizenöt éve folyamatosan kellett volna zörgetnünk a rácsokat, betörnünk az ablakokat, és kimondani, hogy fajüldöző országban nem kívánunk élni – hangsúlyozta Tamás Gáspár Miklós, aki szerint a fiút fasiszták szúrták le.
Egy férfi „Cigányokat bántani tilos” feliratú táblával jelent meg, ezért a „toleranciatüntetés” résztvevői dulakodni kezdtek vele. A rendőrség a 28 éves fiatalembert rendzavarás miatt őrizetbe vette. Emlékezetes: a Tilos Rádió kereszténygyalázó műsora ellen 2004. január 11-re szervezett tüntetésen feltűnt Paizs Miklós, a rádió egyik munkatársa is, akinek transzparensén ez a szöveg állt: „Nem az igazság – csak a hús irgalmatlan tömege.” A keresztényellenességéről ismert műsorvezetőt a demonstrálók ott nem inzultálták, és rendzavarás miatt sem állította elő a rendőrség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.