Ismét első fokon perlik Bácskai Jánost

Bálint József
2005. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Június 7-én kezdi tárgyalni Bácskai János dandártábornok ügyét a Csongrád Megyei Bíróság katonai tanácsa – értesült lapunk. A több napig tartó bizonyítási eljárás során valószínűleg meghallgatják a K&H Equities Rt.-nél elkövetett milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilát is, hogy tisztázzák, milyen kapcsolatban állt a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ tisztségéből felfüggesztett vezetőjével. Ismeretes: Bácskait azzal vádolják, közreműködött abban, hogy a bróker iratokat tüntessen el a bankfelügyelet elől. A maffiaellenes központ vezetőjét egy ízben – nem jogerősen – már elítélték hivatali visszaélés bűntette miatt, ám a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa tavaly novemberben eljárási hibák, valamint az ítélet megalapozatlansága miatt új büntetőeljárás lefolytatásáról döntött. Részben megalapozottnak értékelte a védelem azon kifogását is, hogy a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának vezetője a tanúként meghallgatott Kiss Péter kancelláriaminisztert, Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárt és Zsahár Istvánt, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt igazgatóját dolgozószobájában fogadta a tárgyalás előtt. A másodfokon eljáró bíróság annak a kifogásnak is helyt adott, hogy Tóth András váratlanul jelent meg a bíróság előtt (nem azon a napon, amikorra az idézése szólt), ezért a védelem erre nem tudott felkészülni.
Miután az ügy újratárgyalásáról döntött a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa, iránymutatásként megszabta az első fokon eljáró bíróságnak Bácskai János és a már meghallgatott tanúk újbóli meghallgatását, valamint Kulcsár Attila azon nyomozati vallomásának beszerzését, amelyben érinti a vádlottat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.