Jó ügyért fáradt

A jó emberek mindig előbb mennek el. Volt itt egy nagyszerű barátom, Marina Györgynek hívták, szívét-lelkét áthatotta a jóság. Ha nem lenne dagályos a mondat, azt írnám ide, hazaszeretet és nemzeti érzés töltötte ki ezt az embert, minden percében a jó ügyért fáradt, találkozókat, beszélgetéseket szervezett, értékes egyéniségeket próbált összeterelgetni, hogy aztán ők szólhassanak hozzánk, mi meg igyuk a szavaikat.
Nyíregyházán lakott ez az ember, némi tájszólással beszélt, kicsit talán terebélyesen, de tele zamattal, mondanivalóval. Semmi nem szorította arra, hogy amolyan kis amatőr polgári köröket szervezzen, de tette, saját költségére, saját fáradságára. És hiszem, hogy a boldogságára…
Nem kell mondani, milyen kevés ma az önzetlen ember, aki mindenféle hátsó gondolat nélkül áll egy ügy mellé. Egy jó ügy mellé. Aki nem megvastagodni akar az eszméből, hanem hisz benne, képes érte áldozni. Hát ez a Marina Gyuri ilyen volt. Ha meghívott a városba vagy valamelyik környékbeli településre, mindig magánál altatott, etetett, itatott, fuvarozott, minden kívánságomat leste. Szerette a környezete – bár ellensége is volt bőven. Mert akinek markáns véleménye van egy világnézetről, annak markáns gyűlölői is vannak.
Hát én ilyen embereket kívánok ennek a hazának, mert akkor – a költővel szólva – fényre derül, erre pedig nagy szükség lenne ebben a sötétségben, ahonnét mintha kiveszett volna az önzetlen odaadás, ami Széchenyire oly jellemző volt. Ami nélkül pedig nem jut az ország sehová. Csak megy tovább a szakadék felé.
Most éppen oda tartunk. Marina Gyuri nélkül egy picivel gyorsabban.