Zelles Sándor, az állami vagyont kezelő Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója szerint a Legfelsőbb Bíróság (LB) tegnapi döntése megteremtette a lehetőségét, hogy az állam ténylegesen is visszakapja a csillebérci tábort. „Remélem, hogy ez nem kincstári optimizmus” – válaszolta kérdésünkre a vezérigazgató.
A KVI és a sportminisztérium az Orbán-kormány idején, 2000 nyarán indította meg a pert a tábor visszaszerzéséért. A Fővárosi Bíróság (FB), majd a Fővárosi Ítélőtábla is úgy határozott: semmis az a szerződés, amellyel a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) 1989. június 27-én a Magyar Úttörők Szövetségének (MÚSZ) ajándékozta a tábort. A megállapodás aláírásakor ugyanis a KISZ már nem létezett, mert kongresszusa kimondta a szervezet megszűnését. Felülvizsgálati határozatában az LB tegnap megerősítette a táblabírák ítéletét. Kimondta azt is, hogy a Demisz vezetői által ugyanazon a napon aláírt ajándékozási szerződésnek ebben az ügyben nincs jelentősége.
A tulajdonjog átírása a KISZ mint kezelő szervezet ajándékozási szerződése alapján történt meg. S per sem volt folyamatban a Demisz tulajdoni igényének elismertetéséért.
Az elvi alap tehát eldőlt, azonban semmi más nem. Az FB-nek még meg kell vizsgálnia, helyreállítható-e az eredeti tulajdoni állapot. Az ingatlan ugyanis változatlanul a MÚSZ nevén van, holott az úttörőszövetség nem tulajdonos. Tulajdonos lehet ellenben több olyan gazdasági társaság, amelyek a múlt években megvették a MÚSZ-tól az ingatlan egyes részeit. Ők arra hivatkoznak, hogy ellenértékért, jóhiszeműen kötöttek üzletet a gyermekszervezettel, magyarán fizettek neki.
Megkérdeztük a KVI vezérigazgatóját, hogy ha az eladott területeket nem kaphatná vissza az állam, kéri-e a KVI az úttörőszövetségtől az eladott részek, köztük a vadászház ellenértékét, s ezen netán viszszavásárolja-e az eladott javakat. Zelles Sándor későbbi időpontra ígért választ erre a kérdésre.
Rácz Péter, a MÚSZ elnöke kérdésünkre közölte, amíg a per le nem zárul, változatlan a státusuk. Az idén is szerveznek táborokat Csillebércen. Az elnök elképzelhetőnek tartja, hogy újabb per indul, hiszen a Demisz ajándékaként is tulajdonba kaphatják az úttörők az ingatlant.
A Fidesz a kormányfőt is meghallgatná. A parlament ifjúsági és sportbizottságának összehívását és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes meghallgatását kezdeményezi a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja a csillebérci tábor ügyében – jelentette be Rogán Antal. – Álláspontunk szerint Gyurcsány Ferenc mint a Demisz korábbi alelnöke hozzájárult a törvénysértő döntéshez, mivel a Legfelsőbb Bíróság ítélete nemcsak az ajándékozási szerződés jogellenességét mondta ki, hanem az ifjúsági szervezet akkori vezetőinek, köztük a jelenlegi kormányfőnek a törvénysértését is – hangsúlyozta. A meghallgatás célja, hogy Gyurcsány Ferenc tisztázza szerepét a törvénysértő döntésben – tette hozzá. – A kormányfőnek nincs szermélyes felelőssége az ügyben – reagált a bejelentésre Batiz András kormányszóvivő.