Kettős látás

Olyan, mint a kancsalság, csak nem gyógyítható. Azaz mind a ketten ugyanazt nézzük, és mégis egészen más vetülete van annak, amit a másik lát. Példája ennek Tamás Gáspár Miklós beszéde a vasárnapi rasszizmus elleni tüntetésen. TGM önmagából kilépve hisztérikus tenyérjósként szórta sztereotip és sértő közhelyeit a nép közé. Akkora hevülettel, mintha azt a néhány hónapos szünetet akarat volna hanggal kitölteni, ami a bírókról vallott hajmeresztő megállapításait követte. Csak a közbetapsolás figyelmeztetett, hogy nem egy beteg ember vizionálja elénk lázálmait, hanem egy harcos antifasiszta készül bakancsa helyett a szavak horgait belevágni a gyanútlan magyar többségbe. Van ez olyan fájdalmas, mint egy kard ütötte seb. TGM egyetlen gondolata azonban kiragyogott vádaskodásainak listájából. A filozófus megállapítása szerint ebben az országban nem lehet élni.
Igaz. A végkövetkeztetés mindkettőnknél ugyanaz, csak az okok mások. TGM az őt befogadó többségi magyarokat utálja szívből, mint sunnyogó és rejtőzködő fasiszták gyülekezetét, nekem viszont sokkal konkrétabbak a kifogásaim, miért szeretnék egy lakatlan szigeten kucorogni. Ha komolyan vesszük az elmúlt tizenöt évünket, akkor az utóbbi időben egyre kevésbé élhető ez az ország. A kádári időkben közösen kínlódtuk át magunkat a töménytelen hülyeségen, amit el kellett viselni és ki kellett játszani ahhoz, hogy élni tudjunk. De ami most van, azt állítólag mi akartuk, miközben azt vesszük észre, hogy megcsap bennünket a hetvenes évek „szűk levegője” és vannak a jó elvtársak balra, meg a rasszista fasiszták jobbra.
Nagy a botrány az érettségi körül. Kilopott tételek, felbontott borítékok, slendrián ellenőrzés. A miniszter nem felelős. Felelős a Pázmány Péter Katolikus Egyetem két hallgatója (a napi hírekben körülbelül negyvenszer). A Pázmány-egyetem mögött meg ott bújik a klerikális Fidesz, és már értjük is, hogy Magyar Bálintnak miként sikerült politikai merényletet gyártani egy súlyos szakmai vétségből. Megszúrnak egy tizenéves cigány gyereket. Senki nem tud semmit, nem látott semmit, senki nem mond semmit. Két nap múlva a miniszterelnök a Fideszt teszi felelőssé az ügyben, mondván, ők engedték hosszú pórázra a szélsőjobbosokat. Igen, és Kuncze meg Lamperth alatt koszorúzgattak a Várban, vonulgattak az utcákon. Szabó Albertékat éppen Orbánék tüntették el a színről. Így kell a szemébe hazudni a parlamentnek, közvetve az országnak. Gyurcsány nyilván abban bízik, hogy mindenki emlékezetkiesésben szenved. Szabó Zoltán körbehaknizza a tévéket, és követeli, hogy Orbán Viktor barátainak és közeli ismerőseinek vizsgálják meg a vagyongyarapodását, mert a volt kormányfő esetleg törvénytelen juttatásaira esetleg fény derülhet. Esetleg! Ebben az olvasatban Erdős Ákos, Tunyogi László vagy Szilvásy György urak milyen minősítést kapnának? Gyuszi taxis barátai vagy Gyurcsány üzletfelei? A tiltakozások és parlamenti szópárbajok közepette a barátok megbízással való kistafírozása zavartalanul folyik. Nyakó szóvivő, mikor megkérdezték, mit szól Kulcsár Attilához, aki egyre-másra tesz terhelő vallomásokat az MSZP politikusaira, igen elmésen arra hivatkozott, hogy eljárás alatt álló bűnöző szava neki semmi. A Fidesz Vargája címlapot kapott a 168 Órában, egy másik külföldön tanyázó elítélt szava a Fidesz megvádolásában Mester Ákosnak aranyat ér, még akkor is, ha ez a Varga történetesen még 1992-ben otthagyta a pártot.
A kettős látás mára közéleti létformává nőtte ki magát. Izmosodik. Ellenszere egyelőre ismeretlen.