Kevesek kiváltsága a Fészekrakó

Csákó Attila
2005. 05. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három hónap alatt megbukott a Fészekrakó program – értékelte a fiatal, önerő és szülői segítség nélkül lévő fiatalok megsegítésére létrehozott konstrukciót Mádi László. A Fidesz lakáspolitikai szakértője elmondta: a program alkalmatlan arra, hogy e kör lakásproblémáit orvosolja, s csupán keveseknek jelent megoldást. Érdeklődés lenne rá, hiszen 103 ezren jelentkeztek a programra, ám a hibás korlátok és szabályok miatt kevesen felelnek meg a kritériumoknak, s emiatt a bankok csupán 3700 igénylést fogadtak be és 2900 szerződést kötöttek. A realitások megismerését követően azonban csökkent az érdeklődés, amit jól mutat, hogy a nemrég létrehozott tájékoztató irodát a közelmúltban bezárták. Mádi szerint a konstrukció igazságtalan, mert csak a harminc év alattiak számára teremti meg a lehetőséget. Ráadásul közülük is csak azoknak, akik tudják vállalni a havi 80-100 ezer forintos törlesztőrészleteket.
A politikus szerint a válság jelei mutatkoznak az otthonteremtésben. Az adókedvezmények megnyirbálása, a törlesztőrészletek emelkedése, a reálkeresetek csökkenése és közvetve a munkanélküliség emelkedése miatt tíz-húsz- ezer lakás esetében reális a veszélye annak, hogy a családok belebuknak a felvett hiteleikbe. Horváth Csaba, a szocialisták lakáspolitikai szakértője kijelentette, a Fidesz „luxuslakás-támogatási politikája” bukott meg, s „azóta is ezen siránkoznak”. A távirati iroda közlése szerint kiemelte: ősszel felülvizsgálják a hitel igényléséhez eredetileg megszabott korhatárt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.