Tavaly februárban Bagaméri Esztert ünnepelte a filmszakma és a közönség. Nem csoda, ritkán esik meg, hogy valaki alig tizenhét évesen a legjobbaknak járó díjban részesüljön. Mennyiben változott meg az élete az elmúlt egy évben?
Annyiban mindenképpen, hogy egyetemista lettem. Az állatorvosi karra ugyan nem vettek fel, de pótfelvételivel bejutottam a Szent István Egyetem agrármérnöki karára. Ezen kívül eljegyeztek. Tavaly november óta menyasszony vagyok.
Mit szólt a külföldi filmfesztiválok díjaihoz?
A leccei elismerésrõl hivatalosan még nem értesítettek. Böszörményi Zsuzsától tudtam meg, hogy nekem ítélték a legjobb nõi fõszereplõnek járó díjat. Kairóba viszont Zsuzsával együtt meghívtak tavaly decemberben.
Drámatagozatos középiskolai osztályba járt, gimnazistaként filmfõszerepet játszott, egymás után nyeri az elismeréseket, és még csak meg sem próbálkozik a színészi pályával?
Nem szeretnék felvételizni a Színház- és Filmmûvészeti Egyetemre.
Ez az egyetlen dolog, ami visszatartja?
Még az is, hogy nagyon szeretem az állatokat. Jó lenne felnõttként azzal foglalkozni, amiben örömömet lelem.
Mi a baj a színészettel?
Rengeteg kötöttséggel jár.
Minden más foglalkozás is kötöttséggel jár.
Nem érzem magam anynyira jónak, hogy a színészetre tegyem fel az életem. A Mélyen õrzött titkok forgatása alatt is végig attól rettegtem, hogy Böszörményi Zsuzsa majd valami olyat kér tõlem, amire nem vagyok képes, és csalódik bennem.
Nem lehet, hogy egyszerûen kevés az önbizalma?
Attól félek igazán, hogy ilyen elismerések után túl sokat várnának tõlem.
Miért jelentkezett drámatagozatos középiskolai osztályba?
A színjátszás eleinte csak játék volt. Általános iskolában nagyon jól éreztem magam a színjátszó szakkörben, fesztiválokat nyertünk, a közösség is nagyszerû volt. A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatos osztályában töltött négy évet sem bántam meg. Hatalmas élményt nyújtottak a országos diákszínjátszó fesztiválok, igaz, többnyire nem fõszerepeket játszottam, de attól még nagyon jó „mulatság” volt. A humoros darabokat szerettem a legjobban.
Úgy tudom, a Mélyen õrzött titkok fõszerepére is a Vörösmarty Gimnáziumban választották ki.
Böszörményi Zsuzsa egy évig kereste az elképzelésének megfelelõ fõszereplõt. Egyszer hozzánk is bejött egy rendezõasszisztens, és az osztálytársnõmmel együtt elhívott egy meghallgatásra. Ezt követõen fél éven át jártam castingokra. Az utolsó hetek idegtépõek voltak. Nem hittem a fülemnek, amikor megtudtam, hogy én alalkíthatom a Mélyen õrzött titkok Kisirmáját.
Mit gondol, miért esett a rendezõnõ választása Bagaméri Eszterre?
Ezt én is megkérdeztem. Azt mondták, hogy egyrészt hitelesnek tartották az alakításom, másrészt, mivel határozott voltam, úgy érezték, bennem van annyi erõ, hogy a kemény próbanapokon és a forgatáson is helytállok majd.
A család, a barátok mit szóltak, amikor megtudták, hogy fõszerepet kapott?
Ugyanolyan boldogok voltak, mint én. Sírtam örömömben, amikor kiderült, én játszhatom Kisirmát. Felhívtam anyukámat, aki csak annyit hallott, hogy zokogok a telefonba. Kétségbeesett, azt hitte valami tragédia történt…
Könnyen beleélte magát az intézetben felnõtt lány szerepébe?
Nagyon is. Azon kívül, hogy Kisirma árva volt, terhes és félig cigány, minden egyezett bennünk. Igaz, azóta már változtam, de akkor még én is ugyanolyan indulatos, lobbanékony és lázadó voltam, mint a történet fõszereplõje.
Hogy bírta a három hónapig tartó forgatás viszontagságait?
Egy idõ után már civilben is folyton a derekamat, a hasamat fogtam, mintha tényleg terhes lennék. Annyira átéltem a szerepem, hogy végül attól féltem, elveszítem az igazi énem, és soha többet nem találom meg a régi Bagaméri Esztert.
Melyik volt a legnehezebb jelenet?
Az egyik Kanadában forgatott részlet, ezt vettük fel elõször. Ez a film drámai csúcspontja, ekkor találkozik Kisirma elõször a vér szerinti anyjával. Nekem csak be kellett mennem a hatamas terembe, csodálkozni egy kicsit, levenni a sálam, a kesztyûm… Nem hangzik túl bonyolultnak, valahogy mégsem akart összejönni. Fél napig vettük ezt az egy jelenetet, amíg végre elfogadhatóan sikerült.
Milyen volt a kapcsolata a film szereplõivel, Garas Dezsõvel, Györgyi Annával, Fullajtár Andreával, Nagy Ervinnel?
Jó is, rossz is. Mindenesetre nagyon segítõkészek voltak. Györgyi Anna különösen szeretetreméltó volt. A forgatás végére szinte barátnõk lettünk.
Mit fog tenni, ha újabb szerepet ajánlanak fel?
Ha nem keresztezi az egyetemi tanulmányaimat, és tetszik is, szívesen vállalom.
És addig?
Igyekszem, minél jobb eredménnyel végezni az egyetemet. Késõbb szívesen szereznék etológusi diplomát is. Aztán pedig, remélem, a kedvenc álltaimat tenyészthetem majd. Kutyát, arapapagájt, csincsillát…
Szétverte a jegyautomatát és a várótermet, de ez nem volt elég, leköpte az ellenőrnőt, majd ütötte, ahol érte
