Megdöbbentő családi dráma képe fogadta a rendőröket szombat este a németországi Baden-Württemberg tartomány Lörrach nevű városkájának egyik házában. A hatóságokat egy 41 éves férfi arról értesítette telefonon, hogy agyonlőtte négy- és hétéves gyermekét, a feleségét és a saját szüleit – írta a Bild című német lap internetes honlapján tegnap. A kiérkező nyomozók a gyermekszobában találták meg a két kicsi holttestét, az anya egy másik helyiségben feküdt élettelenül, a férfi szüleire pedig a házhoz csatolt melléképületben leltek vérbe fagyva. Az apa később magát is fejbe lőtte, de életben maradt, és kórházba szállították, azonban az orvosok nem tudtak segíteni rajta, tegnap délelőtt életét vesztette.
Valószínűleg házassági konfliktus lehetett az ok – közölte a rendőrség és az államügyészség szóvivője, miután megtalálták a férfi búcsúlevelét. Az asszony néhány hónapja külön lakásba költözött a férjétől. Miként a nyomozók megállapították, a gyermekek szombaton egész nap a nőnél voltak, és a tragikusan végződött estén vitte őket vissza az apjukhoz.

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái