Nagy teljesítményű szivattyút küldött a hét végén a Bega folyó menti árvíz sújtotta településekre a magyar környezetvédelmi és vízügyi tárca a román környezetvédelmi miniszter kérésére – közölte az MTI. Az összesen huszonkét berendezés egyenként és másodpercenként ötszáz liter víz átemelésére alkalmas. A menetoszlop negyvenkilenc teherautója ezer folyóméter hosszú, ötszáz milliméter átmérőjű acélcsövet, légsűrítőket, kompresszorokat, öt áramfejlesztőt, négy autódarut és 11 ezer üres homokzsákot is szállított. A rakományban volt még két speciális ártéri motoros csónak, úgynevezett rocsó is. A küldeménnyel együtt hatvanhét árvízvédelmi szakember utazott Romániába, a csapat az igények és az időközben lehulló csapadék függvényében várhatóan két hétig marad a területen. A magyar segítséget elsősorban azért vette igénybe a román fél, mert a helyszínen lévő szivattyútelepek három méter magas vízben állnak.
A minisztérium és a magyar vízügyi szakemberek múlt hét szerdán ajánlották fel segítségüket Romániának a Temes és a Bega folyón kialakult katasztrófahelyzet felszámolására. A magyar szakemberek első lépésként főként a mélyen fekvő területek szivattyús víztelenítésében vesznek részt, ugyanis jelenleg az elöntött területek mentesítése, a kifolyt víz mederbe visszavezetése az elsődleges feladat.
Az árvíz sújtotta Közép-Bánát (Vajdaság) lakosságának bele kell nyugodnia, hogy még hetekig együtt kell élnie az árral. Sokukat kényszerszállásokon helyezték el, jó részük a rokonokhoz menekült, ám legtöbben maradtak az elárasztott településeken. A férfiak folytatják a mindennapos harcot a vízzel, amely lassan, de megállíthatatlanul folytatja a pusztítást. A segélyek érkeznek, a hatóságok a helyzetet a körülményekhez képest kielégítőnek tartják. A legnagyobb gond továbbra is a labilis epidemiológiai helyzet. Járvány egyelőre nincsen. Itt is – mint Romániában – a malária megjelenésétől tartanak. Ha az idő megengedi – szombaton és vasárnap is esett –, hozzáfognak a szúnyogirtáshoz.
Közben tart a vita a Vajdaság és Szerbia között a károk szanálásáról. Az újvidéki kormány azzal vádolta meg a belgrádit, hogy igyekszik kibújni a természeti katasztrófa következményei enyhítésének kötelezettsége alól. A tartománynak erre nincs pénze. A szerb kormány alaptalannak nevezte a vádakat, s ígéretet tett arra, hogy minden romba dőlt házat felépíttet, minden megrongálódottat helyreállíttat, minden kárt megtérít.
Délkelet-Szerbiában is többtucatnyi település került víz alá a hét végén – jelentette az MTI. A hirtelen érkező eső miatt több folyó – a Dél-Morava, a Vlasina, a Jablanica, a Veternica és a Vucjanka – lépett ki a medréből, csaknem harminc községet öntve el. A legnagyobb bajt Leskovac, Krusevac, Nis, Marosin és Aleksinac környékén okozta az ár, de a Morava áradása miatt víz alá került a dél-koszovói Vitina és térsége is.

Kampánypolgármester: 10 üres ígéret Karácsony Gergelytől