Nézzen ki egyszer Besnyőre, ismerje meg a mi fiatal plébánosunkat: nem mindennapi a lendülete, közösségteremtő képessége – ajánlotta nekem egy nyugdíjas mérnök telefonon. Koós Albert olvasónk máskülönben a helybéli „férfiasszisztencia” tagja. Ez a különös szó arra utal, hogy a két és fél éve odakerült pap egyik újítása nyomán havonta egyszer felnőtt férfiak ministrálnak – szám szerint húszan – a misén. Berci bátyám azt is tudatta, hogy míg annak előtte két búcsú volt Máriabesnyőn, immár öt. Most, pünkösdhöz kapcsolódva például a fiatalok búcsúját tartják meg az ország Máriapócs után második leglátogatottabb kegyhelyén. Júniusban – elsőként – az egész Kárpát-medencei magyarság búcsúját. Mintha valamiféle „kis Csíksomlyó” volna születőben a Gödöllő városhoz csatolt településen…
Lombok közül magasodik ki a barokk kapucinus templom. A kapucinus barátokat még idősebb Grassalkovich Antal földbirtokos telepítette le 1771-ben. Kétszer távozott innen a rend: először a Rákosi-diktatúra intézkedése miatt 1950 körül, másodszor nem egészen három éve, amikor az olasz központ máshol helyezte el a hazánkba visszatért, de elöregedett, megfogyatkozott szerzetesi közösséget. A kegyhely a váci egyházmegyéhez került, Beer Miklós püspök pedig a most 37 éves Gáspár Istvánt nevezte ki a plébánia élére.
István atya a két régi máriabesnyői búcsú – Nagyboldogasszony, Kisboldogasszony – hagyományrendjéhez nem nyúlt, a főleg idősebb falusiakból álló zarándokok tízezreinek szokását nem bolygatta meg, viszont eleget tett a helyi közösség óhajának, hogy a „kor emberét” is megszólítsák a további búcsúk Róma által engedélyezett bevezetésével.
E sorok megjelenésekor a fiatalok búcsúja zajlik a templom udvarán, a szabadtéri oltárnál, a népszerű katolikus együttes, a Gável testvérek „celebrálásával”. Vasárnap hajnalban a Jézus feltámadása feletti öröm tizennégy állomását járja majd végig a fiatal sereglet, ahogyan nagyböjtkor a fájdalom stációit szokás. Napfelkeltekor hajnali mise is lesz, délelőtt tízkor pedig a pünkösdi szentmisébe kapcsolódhatnak be az ifjú zarándokok…
– Úgy szoktam mondani, a tavalyi hitünkkel az idén nem megyünk semmire – tér ki a plébános a pünkösd rendeltetésére. – Engedjük hát, hogy az egyház születésnapján a pünkösdi vihar felforgassa az ellaposodott, kiüresedett hitéletünket, letördelje száraz ágainkat, s hogy friss levegőt hozzon a Szentlélek.
A legközelebbi újonnan alapított búcsú június 25–26-án lesz a gödöllői dombsággal övezett kegyhelyen, idén először. Erre az egész Kárpát-medencéből várják a magyar zarándokokat. István atya kifejtette, hogy már régóta tervezték az „összmagyar” búcsú megrendezését, a végső lökést 2004. december 5. adta.
– Azért aggódom is egy kicsit: nehogy visszatartsa a szégyenletes népszavazási eredménytelenség a csalódott határon túli testvéreket – mondja Gáspár István, majd arca ismét felderül: – Remélem, inkább úgy gondolkodnak: bebizonyítják az anyaországnak, hogy ők, a kisebbségiek különbek nemzeti tudat dolgában… Illetve tekintetbe veszik, hogy azért másfél millió szavazópolgár itt mégiscsak igennel voksolt, s hogy az igenek voltak többségben. Gödöllőn különösképpen!
Kétezer plakátot nyomtattak és küldtek ki a határon túli katolikus püspökségeknek, hogy továbbítsák a magyar ajkú plébániákra. A besnyői katolikusok ráéreztek arra, hogy a Pesthez való közelség, a földrajzi középpont feladatot ró egy ilyen kegyhelyre a nemzeti együvé tartozás ügyében is. De milyen legyen a magyarságtudat és a Krisztus-hit viszonya egy hívő közösségben? István atya szerint a kettő összehangolható:
– Keresztényként arra is meghívásunk van, hogy Isten szíve szerinti társadalmat építsünk. Erre persze sokan azt mondják, utópia. De én merek „álmodozni”.
– Mégis, mit értsünk Isten szíve szerint való társadalmon? – kérdezem, kissé arra gyanakodva, hogy csak valami „papos” frázist hallottam.
A plébános kifejti, lényegében a szolidaritásra gondol, arra, amire a lengyelek sok példát szolgáltatnak nekünk. Persze őket segíti ebben az ottani egyház rendkívüli „erőnléte”, és Karol Wojtyla csak az imént lezárult pápasága. Gáspár István szerint azonban magyar szolidaritás is kialakulhat az „ego” és a „lenyúlások” uralma helyén. Itt is rájöhetnek arra, hogy az ember a boldogságát csakis akkor találhatja meg, ha odaáldozza másoknak az életét. Beszélgetőtársam úgy érzi, elindult valami a millenniumi lobogók átadásakor. Megemlíti még a 2002-es parlamenti választás két fordulója között lezajlott Kossuth téri nagygyűlést, „ahol jó volt magyarnak lenni”.
Ezután a plébánia közösségén belüli szolidaritás jeleiről faggatom. Hála Istennek: vannak ilyenek. Nem úgy szervezik Besnyőn – a Szent Anna júliusi napját követő hétvégére – a családok búcsúját, hogy közben a helybéli katolikus hívek és családok elfeledkeznek egymásról. Itt gyakran a tehetősebb családok kifizetik a szegényebb nagycsaládok helyett a táborozás költségeit. (Most már nemcsak ifjúsági, hanem családos nyári táborokat is szervez a besnyői egyházközség…) Ha nem anyagi természetű gondok jelentkeznek egy-egy családban, házastársi kapcsolatban, vagy egyedülálló életében, az „összerántja” a hívek közösségét lelki támogatásra, vagy éppen együttes könyörgő imádságra.
A közösségi életnek persze megvannak a rendszeres alkalmai: újabban kamasz és ifjúsági hittancsoportok mellett megjelentek házaspári, sőt férfiórák is.
– A férfiember, zárkózottabb lévén, sajátos megközelítést igényel a pasztoráció során – osztja meg tapasztalatát Gáspár István. – A férfiakkal először is meg kell inni egy pohár bort, vagy egy korsó sört. Ha már egy kicsit megismerték a papjukat, annak emberségét, akkor készek meghallgatni, befogadni a hitbeli dolgokat is…
A pohár bor említésével a vallási turizmusra terelődik a szó. Épp most kezdenek megvalósulni a kegytemplom köré szerveződött közösség ilyen tervei. Már beindult az a program, hogy a Besnyőre érkező turisták – mondjuk a gödöllői Grassalkovich-kastély, vagy a Lázár lovastanya meglátogatása után – a templom melletti volt kapucinus kolostor pincéjében egy kis misebort is megkóstolhatnak. A helyi vendéglátó a csoportoknak a Kánai menyegző bibliai történetét olvassa fel, amelyben Jézus, édesanyja, Mária kérésére, de a keresztény öröm előképeként is, borrá változtatja vizet…

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó