Meggátolják a Holt-tenger apadását

A Vörös-tenger vizét szállító csatorna épülhet a kiszáradással fenyegetett Holt-tenger megmentésére. Jordánia, Izrael és a Palesztin Hatóság megállapodott arról, hogy közösen dolgozzák ki a munkálatok tervét.

Hírösszefoglaló
2005. 05. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyharmadával, csaknem 27 méterrel csökkent a világ legsósabb tengerének, a Holt-tengernek a szintje a múlt század közepe óta. Évente körülbelül is egy méterrel süllyed a víz, mert a tengert tápláló Jordán-folyó hozamának nagy része a mezőgazdaságot szolgálja. A környezetvédők ismét figyelmeztettek arra, hogy emiatt a Holt-tenger eltűnhet. Már öt éve felvetődött, hogy a Vörös-tenger vizét a Holt-tengerbe szállító csatornával lehetne orvosolni a gondot. Izrael és a Palesztin Hatóság feszült viszonya mostanáig nem tette lehetővé, hogy a gondolat tervvé formálódjék. Most azonban Jordánia, Izrael és a Palesztin Hatóság illetékes miniszterei megállapodtak arról, hogy közösen megvalósíthatósági tanulmányokat készítenek – adta hírül az AFP. Mivel a jordániai Akabától induló csatorna és az onnan 180 kilométerre lévő Holt-tenger között 587 méter a szintkülönbség, az elképzelés része egy a régió országainak évente 550 megawatt elektromos áramot termelő erőmű és egy jordániai sólepárló üzem is. Ha a beruházás megvalósul, a térségben élők évente 870 millió köbméterrel több ivóvízhez jutnak.
Az Aljazeera szerint a munkálatok 3,5 milliárd dollárt emésztenek majd fel. A terv ellenzői nemcsak a nagy költség miatt aggódnak, hanem mert jóvátehetetlen károk érhetik a Vörös-tenger korallzátonyait, amelynek gazdagságát csak az ausztráliai Nagy-korallzátonyé múlja felül. Félő az is, hogy a Holt-tenger gyógyhatású vizének összetétele megváltozik. Ez az érv azonban már nem sokat nyom a latban, amióta kiderült, hogy segítség híján eltűnhet az egész Holt-tenger.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.