Ma többségi szavazással dönt a Magyar Rádió Rt. Közalapítvány kuratóriumának elnöksége arról, hogy kit javasolnak az intézmény nagykuratóriumának az elnöki tisztségre. Értesüléseink szerint a grémium pályázatára jelentkezők közül továbbra is Such György, a köztévé egykori elnökhelyettese a legesélyesebb. Amenynyiben a nyolc elnökségi tag kétharmados többséggel megegyezik, a nagykuratórium dönthet a javasolt személyről. Forrásaink szerint azonban kérdéses, hogy Such Györgyöt az elnököt választó nagykuratórium többsége megszavazza-e az intézmény élére. Úgy tudjuk: a közalapítvány kuratóriuma elnökségének kormánypárti tagjai elfogadhatónak tartják őt, míg az ellenzéki delegáltakat megoszthatja a jelölt személye. Sikertelen elnökválasztás esetén a testület ismét pályázatot hirdet a tisztségre. Ismert: a testület azután írta ki a pályázatot, hogy kétharmados támogatottság hiányában elutasították az intézményt 2001 óta irányító Kondor Katalin július végén lejáró mandátumának négyéves meghosszabbítását. Kondor Katalin nem kívánt részt venni a pályázaton.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!