Megszavazta a Bundestag az alkotmányt

Munkatársunktól
2005. 05. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilencvenöt százalékos többséggel ratifikálta tegnapi ülésén a Bundestag az európai alkotmányt, amelyet a név szerint leadott 594 szavazatból két tartózkodás mellett mindössze huszonhárom ellenzett. A voksolással a német parlament alsóháza magasan túlteljesítette az elfogadáshoz szükséges kétharmados határt. Hasonló eredményre lehet számítani a parlament felsőházában is, ahol még a francia népszavazás előtt döntenek az alkotmányról. A Bundesrat május 27-i, vagyis két nappal a franciaországi referendum előtti ratifikálási eljárásával nem titkoltan a szomszédos ország kétkedő szavazóit akarja az igenre buzdítani.
Gerhard Schröder kancellár tegnapi kormányexpozéjában úgy fogalmazott, hogy annak, aki több demokráciát akar Európában, az alkotmányra kell szavaznia. Az alkotmányos szerződés az Európai Uniót döntésképesebbé, egyben politikailag irányíthatóvá teszi.
Schröder a kezdetekre visszatekintve kiemelte a német–francia kibékülést, amely nélkül lehetetlen lett volna az európai egységesülési folyamat. Az össz-európai változások kezdetét a Willy Brandt vezette nyugatnémet kormány keleti politikájához kötötte, a Kohl–Mitterrand-érából pedig azt emelte ki, hogy mind a német kancellár, mind a francia elnök az európai egységfolyamatba ágyazta be a német újraegyesülést. A szociáldemokraták mellett a kereszténydemokraták is az alapokmány elfogadását támogatták. Angela Merkel CDU-elnök asszony szerint a szerződés ratifikálása történelmi lépés, amelyre „tiszta szívből mond igent, még akkor is, ha nem tetszik benne minden”. Wolfgang Gerhardt, a liberális párt frakcióvezetője az alkotmány gyengéit hangsúlyozta, ugyanakkor törekvései mindent egybevetve mégis jó irányba mutatnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.