A legnyereségesebb negyedévét zárta március végén az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. A pénzintézet a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti adózás előtti eredménye 2983 millió forint volt, ami 1208 millió forinttal (68,0 százalékkal) haladja meg a 2004 első negyedévit.
A piaci várakozásokat is meghaladó eredménynövekedés meglepő, hiszen az elemzők 1900– 2088 millió forintos IFRS szerinti nettó eredménnyel számoltak, amely maximum 40 százalékos növekedést jelentett volna. A szakértők az idei évre 1300 forintos részvényenkénti nyereségre (P/E) számítanak.
Tegnap a tőzsdezárást követve közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., hogy az igazgatósági ülésén döntés született arról, hogy az ÁPV Rt. nyilvános, egyfordulós pályázatot ír ki a 2005. évi üzleti tervében szereplő FHB-tranzakció vezető szervezőjének kiválasztására. A tanácsadó feladata az 50 százalék + 1 szavazat tulajdoni részarányt megtestesítő részvénycsomag értékesítésével kapcsolatos feladatok ellátása. A minél magasabb bevétel elérése mellett olyan tranzakciós struktúra kialakítása a cél, amely az FHB piaci pozícióját nem veszélyezteti, alkalmas a jelzálogbank üzleti modelljének és stratégiájának továbbvitelére, valamint megőrzi a tulajdonosi szerkezet stabilitását.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán