Amennyiben a Hatvany Ferenc műkincseiért indított per sikerrel zárul, de a báró leszármazottai nem lelhetők fel, a képek eladásából származó bevételeket azok kártalanítására kell fordítani, akik javait szintén a nácik kobozták el – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek Edward Fagan, a műkincsek visszaszolgáltatását követelő holokausztáldozatok szövetségét képviselő amerikai ügyvéd.
Amint azt lapunk korábban közölte, Fagan „több milliárd dollár” perértékre akarja beperelni a Magyar Köztársaságot, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, a Magyar Nemzeti Galériát és a Szépművészeti Múzeumot a néhai Hatvany Ferenc báró tulajdonát képező több mint száz festmény miatt, amelyeket a nácik raboltak el a második világháború alatt. A keresetben megpróbálja rákényszeríteni a magyar államot arra, hogy hozza nyilvánosságra azt az emlékeztetőt, amely magyar és német illetékeseknek az 1960-as években lezajlott találkozójáról készült. Ezen a két ország állítólag összefogott annak érdekében, hogy ne kelljen visszaszolgáltatniuk az ellopott műtárgyakat.
A The Observer brit hetilap beszámolója szerint az elmúlt héten Fagan a német államot perelte be, amiért a mai napig nem kárpótolta azokat a kötvénytulajdonosokat, akiknek értékpapírjait még az 1920-as években értékesített a pénzszűkében lévő német kormány. Az ügyvéd szerint – aki maga is kötvénytulajdonos – Németország máig nyolcvanmilliárd dolláros tartozást halmozott fel.

Az őszödi beszédtől a rendőrterroron át az Apró-villáig – Íme Gyurcsány Ferenc legnagyobb botrányai