A szintén a kerületben található Szóda-kert – hasonló okból – lehet, hogy ki sem nyithat az idén. A hetedik kerületben, a lepusztult házak udvaraiban található „kerthelyiségek” – ellentétben a város egyéb részein találhatókkal – nem csak afféle kocsmák; legalább annyira fiatalokból álló csoportok által működtetett alternatív kulturális központok is, amelyek azon túl, hogy a budapesti fiatalok körében a legkedveltebb szórakozóhelyek, egyediségük miatt Pest új látványosságainak számítanak, és a turisták célpontjai is.
A Szimpla-hálózatot üzemeltető, fiatalokból álló csoport egyik tagja, Kiss Attila elmondta: váratlanul érte őket a döntés, mindenesetre a határozat kézhezvétele óta éjfélkor bezárják a Szimpla-kertet. A legkülönösebbnek azt tartják, hogy az önkormányzat előzőleg nem részesítette semmilyen figyelmeztetésben, nem keresték meg őket. Mint mondta, aggódnak amiatt is, hogy a kilencven nap elteltével meghoszszabbítják-e a működési engedélyüket. Kiss Attiláék megpróbálták az együttműködést: amikor februárban panaszkodtak a lakók, hogy hangosak a koncertek, azonnal beszüntették azokat, azóta egyetlen zenekar sem lépett fel a Szimpla-kertben. A filmvetítéseket pedig zárt térben tartják, négy darab hatwattos hangszóró alkalmazásával, amit már öt méterrel arrébb sem lehet hallani.
A Szimpla-kert tulajdonosai egyébként a „művházas” vonulatot tervezték erősíteni, nemrég pályáztak több helyre, szerettek volna Barikád címmel irodalmi és közéleti pódiumbeszélgetés-sorozatot indítani, amelyben két, valamely esztétikai vagy társadalmi kérdésben ellentétes nézeteket képviselő embert ültettek volna egy asztalhoz, a nyári hónapokban pedig napközi jellegű alkotótábort akartak indítani a környékbeli gyerekeknek – bár mint mondta, ezekről a tervekről az önkormányzat, tekintettel arra, hogy a pályázatokat nem hozzá nyújtották be, nem tudhatott. A Szimpla üzemeltetői megfellebbezték a határozatot, és aláírást is gyűjtenek a kertben, valamint a Kertész utcai Szimpla kocsmában és Dupla étteremben – mindhárom helyet ugyanazok üzemeltetik –, hogy rábírják az önkormányzatot: vonja vissza a határozatot. Az aláírók között sok a kerületi lakos, és a szimplások állítják, nem csak a fiatalok szignálják az íveket. A Szimpla-kertben működik egyébként Budapest egyetlen állandó kertmozija, amely egyben a Nemzeti Filmirodánál regisztrált művészmozi.
Lapunk megkereste a tavalyelőtt a Holló utcában, tavaly pedig a Dob utcában működő Szóda-kert üzemeltetőit is. Kauteczky Dávid elmondta: az idén még be sem adták az önkormányzatnak a bérleti kérelmüket, mindenesetre sajnálná, ha Budapest legfiatalabb kerületvezetése nem támogatná őket, és csak azt látná, hogy mit vesznek el a kerülettől, nem pedig azt, hogy mit adnak neki. Mint mondta, megpróbálják meggyőzni a polgármestert, hogy működhessenek – mind a Szimpla, mind a Szóda esetében olyan fiatalokról van ugyanis szó, akik minden pénzüket beleölték ezekbe a helyekbe, és nem tudnak egyszerűen továbbállni.
Hunvald György polgármester azt hangsúlyozta, hogy bár a kertek tevékenysége színesíti a kerületet, és szükség is van rájuk, kénytelenek korlátozni a működésüket a zaj és a helyi lakosság érdekei miatt. Mint mondta, a lehető legenyhébb határozatot hozták, amikor arra kötelezték a Szimpla üzemeltetőit, hogy éjfélkor zárjanak be, így is túllépték az időkorlátot, tekintettel arra, hogy a kerületben a kerthelyiségek egyébként tízig lehetnek nyitva. Hunvald György megérti, hogy a kerthelyiségek bérlői nem fektetnek be a hangszigetelésbe, tekintettel arra, hogy bérelt ingatlanokban működnek (ahogy azt Kiss Attila lapunknak elmondta: a Szimpla például egy ingatlanhasznosító cégtől bérli a Kazinczy utca 14. szám alatti házat), és nem tudhatják, mi lesz az általuk bérelt épület sorsa. A Szóda-kerttel kapcsolatban a polgármester leszögezte: idén nem szándékoznak bérbe adni egyetlen kertet vagy udvart sem szórakoztatóipari célra, kizárólag kulturálisra, például kiállításokra.
Az önkormányzat kész az együttműködésre, de a megoldási javaslatokat a területén működő szórakozóhelyek tulajdonosaitól várja. Mint megtudtuk, ősszel elkezdődik a revitalizációs program, amelyben a jelenleg nem használt pincéket és földszinti lakásokat kivásárolják, és megoldják hangszigetelésüket. Az így kialakított helyiségekben, akár néhány udvart is felhasználva, könyvesboltokat, zöldségesboltot, kávézókat, teázókat szeretnének kialakítani – elképzeléseik szerint ezekben is működhetne egy-két, a jelenlegi Szimpla-kerthez hasonló hely.

Sokkos állapotban van a Palatinuson medencébe fulladt kislány édesanyja