Én nem bíztam Tóth András államtitkárban, úgy éreztem, hogy valamibe beletenyereltem, ami nem tetszett neki” – Bácskai János, a maffiaellenes központ tisztségéből felfüggesztett vezetője bírósági tárgyalásán ezekkel a szavakkal nyilatkozott a szocialista politikus brókerbotránnyal kapcsolatban tanúsított magatartásáról.
A dandártábornok ugyanis 2003 nyarán többször is találkozott Kulcsár Attilával, a K&H-nál történt bűncselekmény-sorozat későbbi gyanúsítottjával, és az egyik ilyen megbeszélése után jelentést is tett (június 25-én) a nemzetbiztonsági államtitkárnak. Miután Bácskai előadta mondandóját egy, a Postabankénál is nagyobb botrány készülődő kirobbanásáról, Tóth András szűkszavúan visszakérdezett: „Ennyi, tábornok úr?”
Bácskait bűnpártolással vádolták meg, amiért – az ügyészség szerint – hivatalos utasítás hiányában operatív munkába kezdett, hogy informálódjon a visszaélések körülményeiről és annak várható következményeiről. Mint később kiderült, hasonló tevékenységet fejtett ki Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár is, aki az ügy kezdeti szakaszában több későbbi gyanúsítottat is felkeresett. Kulcsár Attila az ügyészségen, de előtte négyszemközti megbeszélésen Bácskainak is úgy nyilatkozott, hogy Tóth szocialista politikusok és kormánytagok esetleges érintettsége felől érdeklődött nála. Kormánypárti oldalról többen figyelmeztették a közvéleményt, hogy egy gyanúsított vallomásához fenntartásokkal viszonyuljanak, Kulcsár azonban már meggyanúsítása előtt is azt állította, hogy politikusokról érdeklődött nála Tóth.
A politikus – információink szerint – Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját, sőt Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkárát (aki öt éven át Kulcsár ügyfele volt) is megkereste.
„Ki itt a bűnpártoló?” – ezt a kérdést először Bácskai tette fel, szintén a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt, hiszen a brókerügy kulcsfigurája annak idején a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) díszkíséretében hagyhatta el az országot.
A titkosszolgálat és az azt felügyelő államtitkár az ügyben kifejtett tevékenységét nem csak a két évvel ezelőtti események miatt érte bírálat az ellenzék részéről. A közelmúltban derült ki, hogy az NBH Tóth András tudtával bezúzta a bűncselekménnyel összefüggésben keletkezett telefonlehallgatási jegyzőkönyveket.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó