Moszkva győzelmi díszben

Moszkva már teljes díszben, zuhogó esőben, különleges biztonsági intézkedések közepette készül a náci Németország felett aratott győzelem 60. évfordulójának megünneplésére. A győzelem napi katonai parádét több mint ötven állam és nemzetközi szervezet vezetője, köztük Mádl Ferenc köztársasági elnök tekinti meg.

2005. 05. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőként a Független Államok Közösségének vezető politikusai érkeztek meg Moszkvába, ahol tegnap talán a szervezet utolsó csúcstalálkozójára gyűltek össze. Előzőleg igazi ünnepi ajándék volt a Kreml számára, hogy Üzbegisztán bejelentette, kilép a még évekkel ezelőtt amerikai kezdeményezésre létrehozott s most oroszellenes éllel új életre lehelt regionális képződményből, a GUUAM-ból. Ám hogy ne lehessen teljes az utóbbi napokban egyébként is diplomáciai nyomás alatt lévő Moszkva öröme, a grúz elnök távol maradt már ettől a megbeszéléstől is, és nem vesz részt a győzelem napi ünnepségeken sem. Távolmaradását Mihail Szaakasvili azzal indokolta, hogy előzőleg a külügyminiszterek szombati tárgyalásán nem jött létre megállapodás a két grúziai orosz bázis kiürítéséről. Rajta kívül bojkottálja az ünnepséget a 60 évvel ezelőtt történteket megszállásként értelmező észt és a litván államfő is, ezért Moszkvában különleges figyelem övezte George W. Bush rigai látogatását. Az eseményről beszámolva az orosz televíziók az amerikai elnök szavaiból azt emelték ki, hogy a múltnak nem szabad megosztania a balti országok lakosságát.
Az események csúcspontját jelentő díszszemlére csak ma kerül sor a Vörös téren, de a győzelem napi ünnepségek már napok óta folynak. Egymást érik az ország különböző pontjain a szoboravatások, a koszorúzások a temetőkben s a veteránok találkozói. A televíziók a második világháborút feldolgozó filmek újravetítésével tisztelegnek a 27 millió áldozat emléke előtt, s idézik a birodalom dicsőségét, az ország utolsó nagy győzelmét. A páratlan ünnepségsorozatot a Kreml érezhetően saját presztízsének emelésére igyekszik kihasználni, s ünneprontónak tart minden olyan bírálatot, amely olyan érzést kelthet az idős veteránokban, hogy nem egyértelműen igaz ügyet szolgáltak. A nyugati bírálatokkal ellentétben ugyanakkor az ünnepségsorozat a tapasztaltak alapján nem jelenti Sztálin rehabilitálását, s a szovjet időkből sem az ideológia, hanem a birodalmi nagyság, a hazafiság marad meg a tömegekben.
Az orosz főváros lakói egyébként az ünnepet nagyrészt a hétvégi telkeken, a dácsákon töltik, hiszen Moszkvában két napra lényegében megáll az élet. A központot hermetikusan lezárták, a delegációk mozgása miatt pedig szinte minden főútvonalon forgalomkorlátozásokat léptettek életbe. E biztonsági gyűrűn belül közlekedési szempontból szinte idilli az állapot, hiszen az autókat lényegében kitiltották, így nyoma sincs a belvárosi dugóknak. A Kreml és a Vörös tér körzetébe csak különigazolvánnyal lehet bejutni, a környékbeli metróállomásokat lezárták, és még a mentők is csak engedéllyel juthatnak be ide.
A biztonságra tehát nagyon ügyelnek Moszkvában. Nem véletlenül, hiszen a győzelem napi ünnepségeket az elmúlt években kétszer is (Kaszpijszk, Groznij) merénylettel zavarták meg csecsen merénylők. Egy gyanús csecsent a napokban Moszkva környékén le is tartóztattak. A szövetségi biztonsági szolgálat emberei az Észak-Kaukázusban 1,2 tonna robbanószert foglaltak le egy autóban, s felfedték a térség nagyvárosainak megmérgezését célzó merénylet tervét. A rendre csak Moszkvában több mint 20 ezer rendőr és biztonsági ügyel, készültségbe helyezték a főváros körül a légvédelmi egységeket. Hetekkel ezelőtt lista készült például a pszichiátriai osztályokon kezeltekről, de ideiglenes rendszámmal sem lehet e napokban bejutni Moszkvába, amelynek központjából igyekeztek a hajléktalanokat kiszorítani.

Rongálás Pozsonyban. Megrongálták a Pozsony fölé magasodó szovjet katonai temető, a Slavín monumentális emlékművét: az évfordulós ünnepségek előtt ismeretlenek kommunista- és zsidóellenes jelszavakat festettek fel.



Ajándékok a veteránoknak. Egy különbizottság felállításával Moszkvában gyakorlatilag már öt évvel ezelőtt megkezdődtek a mostani nagyszabású ünnepség előkészületei. Erre a kormány tartalékalapjából különítettek el pénzt, amelynek végösszege meghaladja a hatmilliárd rubelt (egy dollár 27 rubel). Mindez a megemlékezés közvetlen költségeit tartalmazza, beleértve az erre az alkalomra készült emlékműveket. Ezenfelül a második világháború veteránjai a szokásos nyugdíj-kiegészítéseken, kedvezményeken kívül külön ajándékot kapnak. Csak Moszkvában ötezer ingyenes szanatóriumi beutalót, 1400 személygépkocsit és kilencezer műszaki cikket osztottak szét közöttük. Ezenkívül kapnak háborús emlékiratokat, videokazettákat, órát, asztalterítőt, kristálypoharakat ezüst alátétekkel, a legelterjedtebb ajándék pedig az akril anyagból készült takaró. (S. G.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.