Négy falut öntött el a Temes

Két héttel a gátszakadás után, tegnap délutánra sikerült ideiglenesen betömni az egyik rést a kettőből a Temes folyón, de arról a hatóságoknak sincs elképzelésük, mi lesz a Bánátban négy falut is elöntő, több millió köbméternyi vízzel.

2005. 05. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap délelőtt a teljesen körülzárt Torontálkeresztesre csak félórányi motorcsónakozás után lehetett bejutni, az ott rekedt háromszáz embernek egyetlen csónakkal hordták az élelmet. Óteleken még mindig két méter magasan áll a víz, a házak nyolcvan százaléka összeomlott, a gyerekeket Temesvárra vitték bentlakásos iskolákba.
A Bega és a Temes folyók közötti, ötven négyzetkilométernyi öszszefüggő vízréteg helyenként öt-hat méter mély, az apadás még nem kezdődött meg. A hivatalos adatok szerint 1043 személy van a víz fogságában, másfél ezer házat öntött el az ár, és ezekből eddig hétszáz dőlt össze. Az emberek élelmezése és ivóvízellátása megoldott, most elsősorban a víz elvezetésére, szivatytyúzására, utána pedig fertőtlenítésre, valamint építőanyagra és pénzre van szükség. Sokan sérelmezik, hogy a XXI. században két hét alatt sem sikerült megállítani az áradatot, és arról is beszélnek, hogy szándékosan vágták át a gátakat. A Berzava által elöntött Szigetfalun ma istentiszteletet tart Tőkés László református püspök.
Riport az 5. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.