Negyven százalék adó a borravalóból

Czirják Imre
2005. 05. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyven százalékkal szeretné megadóztatni az állam a borravalót – derült ki tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón. Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke elmondta: a szervizdíj 25 százalékos áfakulcs alá tartozna, valamint a jelenlegi elképzelések szerint egységes, 25 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs terhelné, viszont más jövedelmektől elkülönülten adózna. Így számításai szerint 100 forint borravalóból 40 forint lenne az államé.
Somogyi Zoltán nem tart attól, hogy csökken az adóztatás hatására a forgalom, amely a 2001-es 370 milliárdról 2004-re 500 milliárd növekedett, a vendéglátó-ipari egységek száma pedig 47 ezerről 50 ezerre. Szerinte a borravaló adója nem növelné a költségeket sem, sőt a foglalkoztatottak jövedelmét és létbiztonságát emelné. A turisztikai hivatal elnöke szerint mivel mindenki maga választhatja meg a szervizdíj mértékét 0–15 százalék között, ezért annak nemzetközi versenyképességünkre sem lesz semmi hatása.
Halász János (Fidesz) szerint a kormányfő azért akarja elvenni a pincérektől a borravalót, hogy betömködje a hibás gazdaságpolitikája miatti költségvetési lyukakat. Komoly gazdaságpolitikában kellene gondolkodni, így teremtve munkahelyeket, ezenkívül jelentős adó- és járulékcsökkentésre van szükség – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.