Ingadoztak a búza- és a kukoricajegyzések a piacokra nagy befolyást gyakorló chicagói gabonatőzsdén a tizenhatodik héten, s végül az előző hét végi szint körül zártak, miközben továbbra is kedvező az időjárás, bár néhány európai térségben a sok eső már némi aggodalmat is kiváltott és kínálati piac jellemezte a nemzetközi kereskedést. A takarmánykukorica-piacon az amerikai áru számára némi izgalmat jelentett, hogy néhány nagy vásárló (Japán, EU) nem hajlandó átvenni a kukoricát, ha az génkezelt termék.
A Budapesti Árutőzsde (BÁT) piacain a 16. héten sem éledt fel a kereskedés, összesen 109 kontraktusnyi üzlet született 315 millió forint értékben.
Az elmúlt (17.) héten úgy indult a búzapiac, hogy csak az ótermésű augusztusi termény ára került száz forinttal alacsonyabb szintre. A gabonapiacon pénteken lehetett utoljára kereskedni a májusi lejáratra, a búza végső elszámolóára 23 330 forint lett, az augusztusi jegyzés 21 010 forinton zárt, a decemberi árfolyam pedig 22 450 forintra nőtt.
Százforintos emelkedéssel nyitotta a takarmánykukorica júliusi lejárata az előző heti kereskedést, ezzel azonban még semmi sem utalt a keddi pörgésre. Ekkor ugyanis kiugróan magas, több mint félmilliárd forintos forgalmat bonyolítottak a BÁT-on, amelynek nagy részét az ótermésű takarmánykukorica piacán regisztrálták a jegyzések erősödése mellett.
A takarmánykukorica májusi határidőre 700 forinttal emelkedett, 23 900 forinton zárt. A júliusi lejárat 350 forintot erősödött, és
23 750 forinton zárt. A szerda már visszavette azt a 700 forintot, amit az előző nap nyert a kukorica májusi terminusa, míg más lejáratok 350–420 forinttal estek vissza a júliustól decemberig terjedő időszakra. Rákövetkező nap a májusi jegyzés tartotta magát, míg a júliusi és a novemberi lejáratok gyenge forgalom mellett estek. A kukorica májusi határideje 220 forintos erősödéssel, 23 420 forinton futott ki pénteken, novemberi jegyzése 200 forinttal 22 700, a decemberi 20 forinttal 22 610 forintra emelkedett.

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái