Bizonyos Molnár Ferenc Caramel nevezetű fiatalember nyerte a Megasztár könnyűzenei versenyt. Ezzel persze nem mondtam nagy újdonságot, állítólag vagy kétmillióan ültek a képernyő előtt. Végtelenül tehetséges ez a Caramel legény, ráadásul szimpatikus, kedves, szerény, holott hát megasztár – márpedig arrafelé nem ez a jellemző. Természetesen a zsűrinek is nagyon tetszett az ifjú dalművész produkciója, egyikük, bizonyos Soma nevezetű dzsesszénekesnő értékelésében egyenesen „fekának” minősítette a fiatal dalnok hangját.
Feka. Imitt-amott hallottam már korábban is ezt a kifejezést, de soha nem értettem igazán, mint jelent. Valami sértésfélének gondoltam, merthogy olyan rossz a csengése, rossz asszociációkat vált ki az emberben, ki is mondom – már bocsánat a randa szavakért –: fekália, fika. Talán valami a kettő között. Mindenesetre se szótárban, se lexikonban ne keressem, ez egy kifejezett szleng, kizárólag kültelken, kocsmában, alvilágban használják. Magára valamit adó ember száján nem jön ki ez a szó, nyilvánosság előtt meg aztán végképp. (Talán éppen az asszociációk miatt.) Mindenesetre utánanéztem, Soma művésznő kifejezését használta-e Arany vagy Kosztolányi…
Sajtóvita, műsorvezetői helyesbítés amúgy nem követte a fekázást, bár hajlok arra, hogy ha teszem azt nem a baloldal televíziójában hangzik el ez a feka, hanem mondjuk Áder János minősíti fekásnak a dallamosan beszélő Gyurcsány Ferenc hangját, a másnapi szocliberális sajtó máris tele lenne dörgedelmes elmarasztalásokkal.
Nekem egyszerűen csak nagyszerű volt ez a Caramel. Semmi feka.
G. Fodor Gábor: Orbán egy brand lett, ezt nem hagyhatták annyiban