Önrész nélkül nincs uniós támogatás

Guruló városházi milliók, EU-támogatások és családtámogatás – egyebek mellett ezekről a témákról érdeklődtek az ellenzéki képviselők a kormány tagjaitól tegnap a T. Házban.

Török László
2005. 05. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lendületesen gurulnak ki a százmilliók Budapesten a Városházáról – mondta interpellációjában Wintermantel Zsolt (Fidesz) arra a lapunkban megjelent írásra utalva, amely szerint tavaly 770 millió forintot kaptak főképp közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül külső magáncégek a Főpolgármesteri Hivataltól. – Ebből a pénzből több mint hetvenezer kátyút lehetne helyrehozni – hangsúlyozta. Emlékeztetett, az összegből a Gyurcsány Ferenc egykori érdekeltségébe tartozó Perfekt Rt., az Ökocentrum Rt. – amelyben hajdan Demszky Gábor vállalt tisztséget –, valamint a Gazdaságkutató Rt. is részesedett. Juhász Gábor belügyi államtitkár mondta: a cégek megbízásánál, ahol kellett, közbeszerzési eljárást alkalmaztak. Értetlenségét fejezte ki, hogy az interpellációt miért nem a Városházán mondta el a fideszes politikus.
Biztosított-e 2004-re és 2005-re az agrár-környezetgazdálkodásra elnyerhető EU-s pénzekhez szükséges állami önrész? – tette fel a kérdést Font Sándor interpellációjában. A független képviselő szerint azzal, hogy a kormány tavaly év végén 20 milliárdról 12 milliárdra csökkentette az ehhez szükséges keretösszeget, illetve, hogy háromszoros túljelentkezés volt a támogatásra, a pénzügyminiszter korábbi ígéretével szemben jelentős uniós forrásoktól eshet el az ország. Veres János pénzügyminiszter úgy vélte, hogy a rendelkezésre álló 10 milliárd forintból mindkét évre biztosítani tudják a 20 százalékos állami önrészt.
Harrach Péter (Fidesz) a száz lépés politikájának elemeit a Bokros-csomaghoz hasonlította, annak a családtámogatást érintő rendelkezései miatt. Korózs Lajos, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium államtitkára közölte, hogy a kabinetnek nem áll szándékában sem a gyermekektől, sem a családoktól pénzt elvonni, sőt, 107 milliárd forinttal többet költenek a kétgyermekesek családi pótlékára, mint az előző ciklusban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.