Örökbe adható egészségügy

Örökbe adná az Egészségügyi Minisztérium a népegészségügyi program egyes elemeit különböző nagyvállalatoknak. Így próbálnak pluszpénzt szerezni a tervek megvalósításához. A Fidesz visszatetszőnek tartja a „kalapozást”, amely szerintük csupán az üres kassza feltöltéséről szól.

2005. 05. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi állatkertben is van arra lehetőség, hogy jelképesen örökbe fogadjunk valamilyen állatot, akár egy zsiráfot, majmot vagy vízilovat. A nevelőszülő persze nem viheti haza kiválasztottját. Az örökbefogadás ez esetben azt jelenti, hogy pénzadománnyal járul hozzá kedvence gondozásához, és ezért cserébe a nevét egy táblácskán feltüntetik. Innen vette az ötletet az Egészségügyi Minisztérium is – mondta Rácz Jenő, a szaktárca vezetője. A miniszter és Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott nemrég villásreggelire hívta több nagyvállalat vezetőjét. Itt ismertették velük az elképzelést, hogy adományukért cserébe jelképesen örökbe fogadhatják a népegészségügyi program valamelyik elemét. A választék színes, van például a kosárban mell- vagy prosztatarákszűrés, parlagfű elleni küzdelem, dohányzásról leszoktató program és kampány az egészséges iskolai táplálkozásért is. A minisztérium nem szabott meg konkrét árat, a felajánlás összegéről a cégek maguk dönthetnek.
– A villásreggeli óta több levél érkezett a cégektől, hogy részt vennének a programban – hangsúlyozta Rácz Jenő, hozzátéve: a Szerencsejáték Rt. például 50 millió forintot ajánlott a daganatos betegségek elleni küzdelemre, amelyből speciális szűrőbuszokat helyezünk majd üzembe. Öt biztosítótársaság pedig 55 millió forintot ad a sürgősségi rendszer fejlesztésére. Öszszesen már több mint 250 millió forintnyi felajánlás gyűlt össze. Legtöbben a rákellenes programokat szeretnék örökbe fogadni – hangsúlyozta a miniszter.
– Mindez nem szól másról, mint az üres kassza feltöltéséről – vélekedett Frajna Imre, a Fidesz egészségpolitikusa, országgyűlési képviselője. – Amikor a szocialista–szabad demokrata kormány meghirdette a népegészségügyi program folytatását, a szükséges költségvetési pénznek csak a tizedét rendelte hozzá. Azóta ezt az összeget is a felére csökkentették – hangsúlyozta. Így ez a kalapozás nagyon visszatetsző. Helyes lenne ugyan minél nagyobb elvi és anyagi támogatást szerezni a programhoz, de ennek csak úgy van valódi értelme, ha az állam is hozzáadja a szükséges forrást – szögezte le Frajna Imre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.