Orvosellenes a sajtó?

2005. 05. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Levélben kérte a belügy-, az igazságügy- és az egészségügyi miniszter, valamint az adatvédelmi biztos fellépését a Magyar Orvosi Kamara elnöke, mert szerinte a sajtó rendre tényként közöl olyan műhibagyanús eseteket, amelyekben a hibát még semmilyen vizsgálat nem erősítette meg. Éger István úgy látja: ezzel a média rontja a betegek gyógyításba vetett hitét, a megvádolt orvost pedig egy életre tönkreteheti. Egyes újságírók gyakran megsértik a doktorok személyiségi jogait – vélekedett. Ha a rablógyilkos nevét és arcát sem lehet közzétenni addig, amíg jogerősen nem marasztalták el, akkor az orvosét miért lehet? – kérdezte. – Nem akarunk eltitkolni semmit, de tenni kell valamit – szögezte le Éger.
*
Néhány nappal ezelőtt szakemberek nyilatkoztak lapunknak arról, vajon orvosellenesek-e a magyarok és a sajtó. Ábrahám László ügyvéd szerint ma sem hibáznak többet az orvosok, viszont sokkal több pert indítanak az emberek. A pártállami rendszerben is követtek el műhibákat, csak akkor senki sem mert szembeszállni a rendszerrel. Újabban nem elhanyagolható a műhibaperekre specializálódott ügyvédi irodák megjelenése sem. Az ügyvéd szerint nem beszélhetünk orvosellenességről csak azért, mert a média hangot ad a betegnek. Nincs orvosellenesség Szebik Imre bioetikus szerint sem. Mint mondta: sokszor a pellengérre állított doktor szeretné azt a látszatot kelteni, hogy az egész orvostársadalmat érte támadás. Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének igazgatója szerint nehéz elfogadniuk az embereknek, hogy a gyógyításban nincs garancia a tökéletes javításra, minden beavatkozásnak van kockázata. A részletek ismerete nélkül nehéz megítélni, történt-e műhiba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.