Ötmillió forint jár a nyomravezetőnek

Zsilka László
2005. 05. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Külön nyomozócsoport felállítását rendelte el tegnap az országos rendőrfőkapitány a pénzszállító elleni budaörsi támadás tetteseinek felkutatására. Bene László ugyanakkor hárommillió forint nyomravezetői jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemi információval segíti az elkövetők elfogását. Ezzel az összeggel, valamint a korábban kitűzött kétmillióval együtt, amelyet a Pest megyei rendőrség vezetője és a Group 4 Falck értékszállító cég helyezett kilátásba, ötmillió forintra nőtt az informátor díja. Az új egység a Nemzeti Nyomozó Irodán (NNI) belül alakult meg, de részt vesznek a tevékenységében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai is – tudtuk meg Horváczy Emesétől, az NNI szóvivőjétől. Az ügyet korábban vizsgáló PMRFK csoportosan elkövetett emberölési kísérlet miatt indított eljárást az ügyben.
Ismeretes: három símaszkos férfi 30 millió forintot rabolt el szombaton a budaörsi Tesco áruházhoz érkező pénzszállító cég, a Group 4 Falck autójából. Negyedik társuk egy lopott terepjáróban ült, a dzsipet a bűncselekmény után Törökbálinton felgyújtották. Az álarcosok az értékkísérőt combon lőtték, majd tűzharcba keveredtek a rendőrökkel, ám a mégis sikerült elmenekülniük. Az őket üldöző rendőrautó felé kézigránátot hajítottak, a tűzharcban sorozatlövő fegyvert használtak.
Mivel az új nyomozócsoport munkájában szerepet kap a BRFK is, elképzelhető, hogy a rendőrség összefüggést lát a budaörsi támadás és egy korábbi, egy évvel ezelőtti fővárosi rablási kísérlet között, amikor szintén egy pénzszállítót próbáltak meg kifosztani hasonló módszerekkel a Szerémi úton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.