Tegnaptól jegyezhető az OTP új jelzáloglevele, amelyet kizárólag lakossági befektetőknek értékesít a bankcsoport. A konstrukció lényege: a két hétig jegyezhető értékpapír kamata és egyben maximális hozama évi 7,7 százalékos lesz, azaz magasabb, mint a hasonló futamidejű államkötvények kamata. A tízéves, végtörlesztéses jelzáloglevél kapcsán nagy érdeklődést remél a hitelintézet; a bank ilyen hosszú futamidejű papírt még lakossági ügyfeleknek csak havi kifizetéssel „ajánlott fel”. A kibocsátó egyébként az OTP Rt. százszázalékos tulajdonában lévő OTP Jelzálogbank. Lantos Csaba, a bank vezérigazgató-helyettese tegnap kifejtette: az OTP csaknem ezermilliárd forintos lakáshitel-összállománnyal rendelkezik hamarosan, amely ötvenszázalékos piaci részesedést jelent. Egyébként hozzávetőleg négyezermilliárdos az összlakossági hitelállomány, s ebből kétezermilliárdot a lakáshitelek tesznek ki, a fennmaradó részt pedig a fogyasztási típusú személyi kölcsönök adják.
A bankcsoport másfél éve indította útjára a lakossági jelzáloglevél-programot, amit a menedzsment sikeresnek tart – 2004-ben 65 milliárd forintnyi értékben jegyeztek magánszemélyek jelzáloglevelet. A bank kimutatásai szerint az teljes jelzáloglevél-állománynak a nyolc százalékát teszik már ki az ilyen jellegű kötelezettségek.
OTP Bank: újabb jelzáloglevél
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!