Elsősorban a meglévő intézmények összehangoltabb működését kívánja megteremteni, de két új nemzeti intézmény felállítását is javasolja a párizsi tervezet. Az illegális munkavállalók kiszűrésével a „bevándorlók folyamatos ellenőrzésére felállítandó külön közhivatal” foglalkozna. Emellett Villepin megerősítené a határőrséget; az ennek égisze alatt létrejövő „bevándorlási rendőrség” dolga az embercsempész-hálózatok felszámolása és az illegális bevándorlók kitoloncolása lenne. A döntés célja, hogy mintegy húszezerre növeljék a bevándorlási kérelmek elutasításának számát. Tavaly négyezer visszautasítás született. A tervezet értelmében háromszorosára emelnék az immigrációs ügyet kezelő hivatalok működésére szánt költségvetési összeget. „Határozottnak és elszántnak kell lenni a törvénytelen bevándorlás kérdésében” – hangoztatta Villepin, aki szerint nehéz úgy erősíteni az országban letelepedett külföldiek társadalmi integrációját, hogy közben napól napra nő az újabb bevándorlók létszáma.
Mint arra az Euronews honlapjának írása emlékeztet, az Európai Uniónak nincs közös bevándorlási politikája. A francia belügyminiszter egyébként ez ügyben néhány napon belül egyeztetni kíván német, spanyol, brit és olasz kollégájával. A megoldáskeresés azért különösen fontos a párizsi kormánynak, mert jelen állás szerint a franciák nemet mondanak május 29-én az EU-alkotmányra. Az elutasítás oka egyebek mellett a folyamatosan növekvő bevándorlás kérdésének megoldatlansága. A kormányzó Népi Mozgalom Unió programjában követeli a közös európai politika kialakítását a „szabálytalan immigráció” ellen.

Szörnyű baleset: több darabra szakadt szét a BMW X5-ös