Ünnepi ülést tartottak az 1990-ben szabadon választott Országgyűlés megalakulásának 15. évfordulója alkalmából tegnap a parlamentben. A Ház 1990–1994 közötti elnöke, Szabad György tartott ünnepi beszédet. Szónoklatában úgy fogalmazott, hogy az Országgyűlés, amelyet 1990-ben a szabadon nyilvánuló népakarat legitimált, a rendszerváltás legfőbb letéteményese lett. Az elmúlt 15 évre visszaemlékezve kiemelte, hogy az 1990-ben örökölt hatalmas államadósság szakaszosan biztató, társadalmunk erőfeszítéseit nagymértékben igénybe vevő csökkentése a közelmúltban ismét jövőnket is veszélyeztető növekedésre váltott át. Megjegyezte, hogy az Állami Számvevőszék ezzel összefüggő mind erőteljesebb figyelmeztetései csak szelídítve jutnak el a közvéleményhez. Mint mondta, korán megjelentek a közéletben az alkotmányossággal ütköző elemek. Itt említette a taxisblokádot, majd szót ejtett a kárpótlási jegyek leértékeléséről, a privatizációról, az olajbotrányokról, a Tocsik-ügyről, a közvéleményt meghökkentő brókerbotrányról és a titkosszolgálati ügyekről, amelyek szerinte erősen hatottak a politikai elit, illetve a parlament iránti bizalom csökkenésére.
Szili Katalin, az Országgyűlés jelenlegi elnöke kijelentette: újra kell tanulnunk, hogy a politika legalább annyira a kompromiszszumok világa, mint amennyire a konfliktusoké. A 15 évvel ezelőtti események kapcsán a reformokat sürgető baloldaliak, a rendszerváltást követelő liberálisok és konzervatívok összefogását hangsúlyozta.
Szili beszéde után néma felállással adóztak az elmúlt 15 évben elhunyt képviselők emlékének.

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái