Pierce kiejtette Davenportot

Munkatársunktól
2005. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy női és két férfi egyes negyeddöntő is zajlott tegnap a francia nemzetközi teniszbajnokságon, közülük kiemelkedett a hölgyek Justine Henin-Hardenne– Marija Sarapova szereposztású rangadója. A kiemelések ezúttal nem jelentettek fix támpontot, hiszen az itt, Párizsban két éve bajnok belga klasszis sérülésekkel vegyes betegségek miatt nemrég tért viszsza, s csak tizediknek rangsorolták, míg Wimbledon tavalyi orosz bajnokát a másodiknak. Henin-Hardenne hétfőn igencsak megszenvedett egy másik orosz ásszal, a US Open-nyertes Szvetlana Kuznyecovával, Sarapova viszont könnyed „edzést” tartott egy gyengécske spanyol ellen, úgyhogy inkább talán neki állt a zászló. Ám szokásától eltérően bizonytalankodott, összesen 4 kettős és 22 ki nem kényszerített hibát vétett, a hálójátéka sem volt az igazi, a második szervái pedig kifejezetten gyengén jöttek be. Felváltva vették el egymás adogatását Henin-Hardenne-nal, de rendre a belga jött ki jobban a kifejezetten magas színvonalú adok-kapokból, s végül az első szettet 51, a másodikat 39 perc alatt abszolválva, összesen másfél óra alatt bejutott az elődöntőbe. Itt a változatosság kedvéért egy újabb orosszal, Nadja Petrovával találkozik, aki simán elintézte Amelie Mauresmo „végzetét”, a szerb Ana Ivanovicsot.
A másik ágra is maradt egy orosz Jelena Lihovceva személyében. Az idén már 30. életévét betöltő, almati születésű sportoló a Venus Williamst kiejtő, mindössze 15 éves – a tavalyi Roland Garroson junior bajnok – bolgár Szeszil Karatantcsevát búcsúztatta három szettben. Lihovceva a négy közé most jutott be először Grand Slam-tornán. Ellenfele a hazaiak egyetlen reménye, az amerikai világelsőt, Lindsay Davenportot legyőző Mary Pierce lesz! E derbi előtt Sarapova kiesésével már eldőlt, Davenport megőrizte vezető pozícióját a WTA-rangsorban. Viszont a meccset nagyon gyenge napot kifogva, simán, két szettben elbukta. Az amerikai csupán öt gémet nyert…
A férfiaknál a világelső Roger Federer a papírformának megfelelően simán nyert Victor Hanescu ellen, így életében először az elődöntőbe jutott a Roland Garroson. A svájci klasszis így már mind a négy Grand Slam-tornán eljutott legalább a legjobb négyig, ez a jelenleg aktív teniszezők közül csak Andre Agassinak sikerült. A sportág amerikai legendája azzal előzi meg Federert, hogy valamennyi GS-viadalt legalább egyszer meg is nyerte, míg a világranglista vezetője itt, Párizsban még soha nem győzött. Elődöntőbeli ellenfele a spanyol házirangadót David Ferrerrel szemben különösebb erőfeszítés nélkül megnyerő tini sztár, Rafael Nadal lesz.
Ez a derbi lehet a torna csúcspontja, hiszen a másik ágról már kihullottak a sztárok, aki maradt (Davigyenko–Robredo, Canas– Puerta), ma feszül egymásnak.
Férfi egyes, negyeddöntő: Federer (svájci, 1.)–Hanescu (román) 6:2, 7:6 (7-3), 6:3; Nadal (spanyol, 4.)–Ferrer (spanyol, 20.) 7:5, 6:2, 6:0. Női egyes, negyeddöntő: Pierce (francia, 21.)–Davenport (amerikai, 1.) 6:3, 6:2; Lihovceva (orosz, 16.)–Karatantcseva (bolgár) 2:6, 6:4, 6:4; Henin-Hardenne (belga, 10.)–Sarapova (orosz, 2.) 6:4, 6:2; Petrova (orosz, 7.)–Ivanovics (szerb-montenegrói, 29.) 6:2, 6:2.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.