Úgy tudjuk, Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnök testvére is pályázik a posztra az intézményt öt éve vezető Bedros Róbert főigazgató mellett. Információink szerint a kórházban megütközést váltott ki, hogy a miniszter nem Bedros határozatlan időre szóló kinevezését módosította határozott időtartamra – amelyre a törvény lehetőséget biztosít –, hanem pályázatot írt ki a főigazgatói tisztségre.
*
A BM-ből származó értesüléseink szerint Szilvásy Istvánnak, a határőrség jelenlegi főorvosának „javasolták”, hogy pályázatában térjen ki az intézmény működtetésébe bevonható magántőke, az úgynevezett PPP rendszer megvalósítására, ami egybeesik a kormány privatizációs elképzeléseivel.
Az Egészségügyi Közlönyben közzétett felhívásból kiderül: a tárca vezetője a jövőben beéri egy, a jelenlegi vezetőnél sokkal alacsonyabb képzettségű főigazgatóval is. A követelmények között ugyanis csupán egyetemi szintű végzettséget jelöl meg, az idegen nyelv ismeretét pedig csak az elbírálásnál figyelembe vehető előnyként említi. Eközben a jelenlegi főigazgató a Ki kicsoda? szerint az orvosi diploma és két nyelvvizsga mellett egészségügyi szakközgazdász és egészségügyi válságkezelő végzettséggel, tudományos fokozattal is rendelkezik.
– A belügyminiszter által felkért személyekből álló bizottság értékeli a pályázatokat, és a közeljövőben dönt a személyes meghallgatások időpontjáról – tájékoztatta lapunkat Komlósi Ferencné, a tárca humánpolitikai főcsoportfőnökségének főosztályvezető-helyettese. – A bizottság, amelyben többek között jelen van az egészségügyi tárca képviselője is, javaslatot tesz a főigazgató személyére, aki legkorábban június elsejétől töltheti be a tisztséget – tette hozzá. A jelenlegi főigazgató teljes bizalmat élvez, és az új vezető kinevezésig mindenképp ő irányítja a kórház munkáját – hangsúlyozta Komlósi Ferencné.
A belügyminiszter által felkért orvosi szakmai szervezetek közül a Magyar Kórházszövetség elnöke, Golub Iván elmondta: kötelességüknek eleget tettek azzal, hogy a bírálótestületbe delegáltak egy tagot. A pályázat részleteit azonban nem ismerem – szögezte le.
Bedros Róbert főigazgató elhárította lapunk érdeklődését.
Karrier.A BM-kórház vezetőgarnitúrája átalakításának politikai szempontjai már korábban is érvényesültek. 2003-ban a hévízi gyógyintézet élére a nem orvosi, hanem humánpolitikai végzettségű Császár Juditot, Császár Józsefnénak, a tárca rendszerváltáson átívelő karriert befutó személyzeti és munkaügy főosztályvezetőjének lányát nevezték ki. Császárné 1995-ben a Horn-kormány és Kuncze Gábor (SZDSZ) belügyminisztersége idején igazolást adott ki arról, hogy a kommunista Államvédelmi Hatóság vizsgálati főosztályán 1950–52 között nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása. Császár Józsefné jelenleg Lamperth Mónika tanácsadójaként a Belügyminisztérium állambiztonsági iratai átadásának egyik felügyelője.