Röviden

Koreai rakétakísérlet? Az amerikai hadsereg arról tájékoztatta Japánt, hogy Észak-Korea tegnap reggel rövid hatótávolságú rakétát lőhetett ki a Japán-tenger irányába. Washington egyúttal figyelmeztette szövetségeseit, hogy Észak-Korea föld alatti nukleáris kísérletet hajthat végre. Bécsben névtelenséget kérő diplomaták szombaton közölték: az Egyesült Államok arra figyelmeztette szövetségeseit, hogy Észak-Korea föld alatti nukleáris kísérletet hajthat végre júniusban. (MTI) Egységre szólító határon túliak A felvidéki és az erdélyi magyar politikai, érdekvédelmi szervezetek egységének fontosságát hangsúlyozta Csáky Pál szlovák és Markó Béla román miniszterelnök-helyettes szombaton Nagyváradon. A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke egyúttal meghívta Szlovákiába tárgyalópartnerét, valamint Tőkés László református püspököt egy eszmecserére. (MN) Sodano bíboros lett Ratzinger utódja Angelo Sodanót, a Vatikán kormányfőjét az új pápa kinevezte a bíborosi kollégium dékánjává. A befolyásos tisztséget eddig Joseph Ratzinger töltötte be. A bíborosi kollégium dékánjának kiemelkedő szerepe van a Szentszéken belül. Az új dékán helyettese Roger Etchegaray francia bíboros lesz. XVI. Benedek megerősítette államtitkári tisztségében Sodanót, valamint az egész szentszéki hierarchiát, így teljesen folyamatos az átmenet az egyházi vezetésben. (MTI)

MN
2005. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.