A GKI szerint erősebb a gazdasági fék
Az európai, ezen belül különösen a német konjunktúra romlása az eddig vártnál jobban lassíthatja a magyar gazdaság növekedését, a GDP az idén várhatóan három és fél százalékkal bővül – áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében. A prognózis megállapítja, hogy az ipar a tavalyi nyolc százalék után az idei első két hónapban két százalék alatti ütemben bővült. (MTI)
Nyit a Hungarotherm
Május 3–7. között rendezik meg a Hungarotherm nemzetközi fűtés-, szellőzés-, klíma- és szanitertechnikai szakkiállítást a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Az első két nap a szakmai érdeklődőket várják, 5-én és 6-án szakmai és magánérdeklődők egyaránt látogathatják a rendezvényt; a zárónap közönségnap. A kiállításra a korábban megváltott Construma-belépőjegyek is érvényesek. (Cs. A.)
A Pick felezné veszteségét
A Pick Szeged Rt. idei célja, hogy veszteségét minimálisan a múlt évi felére csökkentse – ismertette Kovács László elnök-vezérigazgató a társaság szombati budapesti közgyűlését követően. Tavaly a társaságnál az üzemi tevékenység vesztesége megközelítette a hárommilliárd forintot, és 6,4 milliárd forintos negatívumot mutatott az adózás előtti eredmény is. A társaságban a hírek szerint szeretne részesedést szerezni a Délhús Rt. is. (MTI)
Kiderült, mi okozhatta az Air India repülőgépének katasztrófáját
