Die Welt
Újabb fejezettel gazdagodott az egykori szocialista országok hősének, a volt chilei elnöknek, a szocialista Salvador Allendének az életrajza. 42 évvel halála után Victor Farias, a Berlini Szabadegyetem latin-amerikai tanulmányok docense kiderítette, hogy Allende disszertációjában a nemzetiszocialista fajelméletet propagálta, és az Unidad Popular (Népfront) egykori vezetője „izzó antiszemita” volt. Farias Allende 1933-ban írt doktori disszertációjára a chilei főváros orvosi egyetemén akadt rá. Allende értekezésében azt fejtette ki, hogy a zsidó népet „általános bűnözői hajlam” jellemzi. A szövegeket nem lehet „fiatalkori bűnökként” elmismásolni – nyilatkozta a docens a jobboldali német lapnak. Chilei egészségügyi miniszterként disszertációjában kifejtett gondolatait a valóságba is át akarta ültetni, amikor elmebetegek és alkoholisták kényszerkasztrációjáért szállt síkra.
Financial Times
Pánik támadt a holland politikusok táborában, mert egy tizenhatezres mintán végzett reprezentatív felmérés szerint a referendumon a hollandok 60 százaléka akar nemet mondani az uniós alkotmányra, és csak 21 százalék támogatja azt – írja a brit globális lap.
Röviden
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!