Emlékezés Bibó Istvánra
Bibó István nélkül nehéz volna a magyar és a közép-kelet-európai történelmet megérteni – mondta Bozóki András kulturális miniszter tegnap az író-társadalomtudós halálának 26. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, az Óbudai temetőben. Bibó nagysága abban áll, hogy írásaiban egyszerre van jelen az értelem és az érzelem, „a ráció és etika nála összekapcsolódott” – hangsúlyozta a kultuszminiszter. (MTI)
Polgárjogi díjak három megasztárnak
Oláh Ibolya, Gáspár László és Molnár Ferenc „Caramel”,
a Megasztár című televíziós műsor énekesei kapták az idén a Roma Polgárjogi Alapítvány díját. Az elismerést, az azzal járó aranygyűrűt Horváth Aladár elnök adta át az alapítvány tízéves fennállása alkalmából rendezett szombati budapesti ünnepségen. (MTI)
Zengő: az EU-biztos tájékozódik
A Civil Szervezetek a Zengőért Mozgalom még mindig aggódik a Mecsek csúcsának természeti értékeiért, mert tudomásuk szerint a kormányzat továbbra is a Zengőn szeretné megépíteni a katonai lokátorállomást – mondta a szervezet vezetője szombaton Hosszúhetényben. Herbert Tamás szólt arról, hogy a kérdésben az Európai Unió környezetvédelmi biztosához, Stavros Dimashoz fordultak, aki a napokban megküldött válaszlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a védett területek megóvása az új tagállamokra is kötelező. Stavros Dimas egyben ígéretet tett arra, hogy a lokátor tervezett építésének körülményeiről hamarosan hivatalos tájékoztatást is kér a magyar kormánytól. (MTI)

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását