Vitatott aláírások a kis postákért
Bíróság dönthet a kis posták érdekében gyűjtött több mint hatvanezer aláírás sorsáról, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) érvénytelenítő döntésével szemben a Zempléni Településszövetség kifogással élt. Az OVB úgy találta, hogy nincs meg az 50 ezer hiteles aláírás, ami ahhoz kell, hogy a népi kezdeményezéssel az Országgyűlés foglalkozzon. A szövetség célja, hogy a posta csak a települési önkormányzatokkal egyetértésben működtethet mobilposta-szolgáltatást. (MTI)
Elkésett utcanév-módosítások
A kommunista diktatúrára emlékeztető két utca és egy tér nevének a megváltoztatásáról döntött legutóbbi ülésén a Hódmezővásárhelyi Közgyűlés. A testület tagjainak többsége elfogadhatatlannak tartotta, hogy 15 évvel a rendszerváltozás után a városhoz tartozó Szikáncson két utca még mindig a Lenin, illetve a Felszabadulás, a falu központjában található tér pedig a Vörös Csillag nevet viseli. (B. J.)
Pálos kolostort szenteltek fel
A petőfiszállás-szentkúti Mária- kegyhelyen új kolostor ünnepélyes átadására került sor szombaton: a közép-európai pálos noviciátus százmillió forintos beruházással készült el. Az épület avatásán több államtitkár, megyei vezető és országgyűlési képviselő mellett részt vett a pálos rend általános főnöke, valamint Bábel Balázs kalocsai érsek, aki felszentelte a rendházat. (L. E.)
Újraválasztották Eörsi Mátyást
Ismét Eörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselőt választották meg a Liberális Internacionálé alelnökévé a szervezet szófiai 53. kongresszusán – tájékoztatott az SZDSZ sajtóosztálya. A kongresszus, amelynek témája a szabadság és a terrorizmus volt, Lord Alderdice-t választotta meg az internacionálé elnökének. (MTI)

Nem akármilyen világsztárral edzett a honvédelmi miniszter