Röviden

MN
2005. 05. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akadálymentesített intézmény
Tévesen szerepelt lapunkban, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a győri táblabíróság épületének fenntartója ellen pert indított, mert az épület nem akadálymentes, és emiatt a mozgáskorlátozottak nem tudnak oda bejutni. Az ítélőtáblának helyet adó ingatlan építése jelenleg is folyik – tudtuk meg Becher Rezsőnétől, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elnökétől. A bíró asszony elmondta azt is, hogy a táblabíróság jelenleg a megyei bíróság épületében működik, amelyet a közelmúltban újítottak fel, és amely minden előírásnak – így az akadálymentesítésnek is – megfelel. (MN)

Rendellenesség történt Pakson
Kisebb rendellenesség történt a paksi atomerőmű egyes blokkjának karbantartási munkálatai közben április 9-én – ismerte el az erőmű vezetése. Közleményük szerint az Országos Atomenergia Hivatal és az erőmű szakemberei az eseményt a nemzetközi nukleárisesemény-skálán a legenyhébb fokozatba (rendellenesség) sorolták. Koltai Tamás (Fidesz) sajnálatosnak nevezte, hogy a két évvel ezelőtti súlyos üzemzavarhoz hasonlóan alábecsülték a problémát. (P. T.)

A bíróság válaszolt a MÚOSZ-nak
A sajtó képviselőinek szóló segítségnyújtási ajánlat és az újságíró szakma nem szerencsés minősítése nem fér bele az ítélet indoklásába – válaszolta tegnap Szebeni László, a Fővárosi Bíróság elnökhelyettese Eötvös Pálnak, a MÚOSZ elnökének hozzá intézett levelére. Az ügy előzménye, hogy kerekasztal-tanácskozást javasolt Dénes Veronika bíró az újságíróknak a Magyar Nemzet munkatársa ellen indított per ítélethirdetésekor, mert úgy látta, hogy a sajtó munkatársainak többsége nem ismeri kellően a szakma szabályait. (MN)

Hétfőn rádióelnököt választhatnak
Hétfőn dönt a Magyar Rádió kuratóriumi elnöksége az intézmény új vezetőjéről. A pályázatra heten jelentkeztek, és közülük ötöt hallgattak meg személyesen, de elkötelező döntés egyik pályázó mellett sem született. (Gy. G.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.