Újabb falat épít a zsidó állam
Hebron. Ismét falépítésbe kezd Izrael, ezúttal Hebron zsidónegyedét fogja elkeríteni a százezres mozlim közösségtől – számolt be a hírről az al-Bajan arab lap. Az újság szerint a fal nem csupán a néhány száz fős zsidó kolóniát fogja elválasztani a város többi részétől, hanem kettéosztaná a várost, amelynek egyik részét Izrael, a másikat a Palesztin Hatóság felügyelné. A lap úgy tudja, a tervre már csak az izraeli kormány ügyészségi tanácsának kell rábólintania. (MN)
Veszélyben a Vatikán?
Doha. Abu Muszab az-Zarkávi emberei készen állnak a Nyugat elleni harcra, s célpontjaik között szerepel a washingtoni Fehér Ház, valamint a Vatikán is – közölte egy iszlamista honlapon az Irakban tevékenykedő terrorvezér helyettese. A hírt közlő as-Sark al-Auszat katari lap egyúttal beszámolt arról is, hogy az al-Kaidához közel álló csoportok akcióra készülnek Közép-Ázsiában. (MN)
Letartóztatások Ománban
Maszkat. Illegális szervezetben való részvételért és kormányellenes szervezkedésért börtönbüntetésre ítéltek 31 feltételezett iszlamistát az Ománi Szultánságban. A vádlottak zömét héttől tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélték, hat férfira fejenként 20 év börtönt szabtak ki. Emberi jogi aktivisták szerint a kormány azzal vádolta őket, hogy iszlám vallási uralmat akarnak felállítani a Perzsa-öböl menti országban, és Kábúsz bin Szaid asz-Szaid szultán kormányának megdöntésére készülnek. (MTI)
Tajvani kezdeményezés
Tajpej. A béke, a demokrácia és az egyenlőség elvei alapján tartandó tárgyalásokra szólította fel Kínát a Marshall-szigeteken tartózkodó Csen Suj-pien tajvani elnök. „Nyitva áll még a két oldal között az ajtó a párbeszédre és a tárgyalásokra” – jelentette ki egy beszédében. A tajvani elnök vasárnap, még elutazása előtt közölte, hogy egy ellenzéki politikussal levelet küldött Pekingbe a kínai vezetőknek a kapcsolatfelvétel érdekében. (MTI)
Jacques Chirac kampányhajrája
Párizs. Az európai alkotmány elfogadásáért küzdő francia elnök szerint a földrész integrációja nem vezet szükségszerűen az egyes nemzetek kulturális azonosságának eltűnéséhez. Jacques Chirac beszéde a nyitányát képezte annak az egyhetes kampánynak, amelynek során az elnök és a kormány megpróbálja meggyőzni a franciákat arról, hogy a május 29-i népszavazáson hagyják jóvá az európai alkotmányt. Az április elején végzett közvélemény-kutatás tanúsága szerint még az elutasítók voltak fölényben, ám a hónap vége felé lezajlott felmérés az alkotmány támogatóinak erősödését mutatta. (MTI)

Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó