Röviden

MTI - Munkatársainktól
2005. 05. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lassan a testtel
Szentkirályi
Egyéves miniszteri megbízatása alatt két év munkáját szeretné elvégezni Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter – olvasom a távirati iroda hírét. Az eddigi szocialista országvezetés gyakorlatát ismerve javasoljuk: csak lassan a testtel, az új tárcavezető a következő egy esztendőben inkább ne csináljon semmit. A gazdák és a vidék így sok keservtől szabadulnának meg.

Háromszor rabolt a fegyveres
Két patikát és egy élelmiszerboltot rabolt ki egy ismeretlen fél órán belül tegnap délután Budapesten, a III. kerületben. A fegyveres bűnöző mind a három helyről zsákmánnyal távozott. A rendőrség szerint valószínűleg ugyanaz az ember járt valamennyi helyszínen. A bűncselekmény-sorozatban senki nem sérült meg. (Zs. L.)

Ügyészségi eljárás az önfeljelentők ellen
Az ügyészséghez továbbítja a rendőrség két önmagát feljelentő kábítószer-fogyasztó ügyét. Budapesten eddig huszonhárman tettek bejelentést maguk ellen drogfogyasztás miatt, a rendőrség ebből tizenháromszor rendelt el nyomozást, tízszer pedig elutasította a feljelentést. Eddig két szakértői vélemény érkezett meg, mindkettő pozitív eredménnyel. (MTI)

Felgyújtotta magát
Eddig ismeretlen okból felgyújtotta magát egy nő tegnap délelőtt a Zala megyei Sármellék közelében. Az asszony a falu határába ment ki, és ott leöntötte magát benzinnel, majd meggyújtotta a folyadékot. Testének kilencven százaléka égett meg. A mentők kórházba szállították. Az eset körülményeit a rendőrség még vizsgálja. (HP)

Konstrukciós hiba a vitorlásbalesetnél
Lezárultak a szakértői vizsgálatok, amelyek a Mira Mare-kupa adriai vitorlásversenyen bekövetkezett halálos baleset okait kutatták. A hajókat biztosító cég munkatársai megállapították, hogy a balesetet egyértelműen konstrukciós hibák okozták. Krimi Zoltán kapitány a TV2 reggeli műsorában elmondta, a versenyen használt vitorlásokat gyártó cég, a Bavaria szerint a hajók rendelkeztek a német szabványoknak megfelelő engedélyekkel. (HP)

Lebukott a brazil csempészbanda
Felszámolta a brazil rendőrség az ország legnagyobb csempészhálózatát: hatvannégy embert tartóztattak le szerdán. A bűnbanda volt a felelős a dél-amerikai országba bejutó minden második csempészett áruért. Elsősorban számítógépekkel, cigarettával, DVD-lejátszó és tévékészülékekkel, valamint gumiabroncsokkal és gyógyszerekkel foglalkoztak. (MTI)

Újabb üzemrobbanás Kínában
Nyolc embert megölt, hármat súlyosan megsebesített egy üzemi robbanás szerdán. A detonáció a Santung (Shandong) tartománybeli Vulien (Wulian) járás egyik robbanóanyagot előállító gyárában következett be. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.