Információink szerint tegnap közös levélben fordultak a gazdasági tárcához a fuvarozókat képviselő szervezetek, melyben arról érdeklődtek, miként értelmezhető a gazdasági tárca szerdán ismertetett elképzelése az ágazat versenyhelyzetének visszaállítására. A Szanyi Tibor politikai államtitkár által bejelentett úgynevezett Cafeteria program május végére készülhet el. Erről egyelőre a tárgyaló felek is annyit tudnak, amennyit mindenki, aki követte a híradásokat, vagyis hogy a tárca egyebek mellett a fuvarozók terheinek csökkentésében gondolkodik – megvizsgálják, miként tudják érvényesíteni a fuvarozók, hogy a nyereségadó-alapból leírható az iparűzési adó fele –, s ágazati gázolajár alkalmazásában, autópályadíj-kedvezményben és a tisztességtelen piaci szereplők kiszűrésében. Az államtitkár bejelentette, hogy a fuvarozókat képviselő cégek nagyobbik része a legutóbbi tárgyaláson már úgy vélekedett, nincs értelme az üzemanyagár jövedéki adójával foglalkozni, mert van más mozgástér a fuvarozók versenyképességének javítására a gázolaj árának, illetve összetevőinek érintése nélkül is.
– Az elképzelésektől elkeseredettek vagyunk, s furcsálljuk, hogy a kormány kommunikációja megváltozott, vagyis csak a sajtóból értesülhettünk a gazdasági tárca terveiről – nyilatkozta lapunknak a témával kapcsolatban a tárgyalásokon korábban részt vevő NiT Hungary ügyvezető főtitkára. Dittel Gábor kihangsúlyozta, hogy visszás dolog egy új csomagban olyan elemekkel jelentkezni, amelyek már léteznek, ilyen például a nyereségadó alapjának csökkentése vagy a tisztességtelen piaci szereplők kiszűrése. Kérdésünkre, miszerint a fuvarozók valóban letettek-e a gázolaj jövedékiadó-tartamának csökkentéséről, Dittel Gábor azt mondta, ez nem ilyen egyértelmű. – Szanyi Tibor államtitkár javaslatára az utolsó napon valóban nem tárgyaltunk a jövedéki adó kérdéséről, s ebbe mindannyian bele is mentünk, ez azonban csak arra a tárgyalási fordulóra vonatkozott.
Egyelőre nem tudni, mikor ülnek újra tárgyalóasztalhoz a felek. A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és a NiT korábban már bejelentette, hogy amennyiben május 17-ig nem jutnak elfogadható eredményre, akkor a tagság döntésétől függően akár közúti demonstrációkra, a töltőállomások bojkottjára is készek.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó