Szekeres hazaárulásról, Répássy bűnpártolásról beszél

Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár szerint sajtókampány indult ellene, amelynek célja a Gyurcsány-kormány tekintélyének aláásása. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy lapunk személyét is érintő részleteket közölt Kulcsár Attila vallomásából. A nyilvánosságra került jegyzőkönyv alapján a fideszes Répássy Róbert közölte, a „takarításügyi államtitkár” mindenkinél korábban értesült a bankbotrányról.

Munkatársainktól
2005. 05. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Répássy Róbert (Fidesz) szerint Tóth András, nemzetbiztonsági államtitkár a kormány „takarításügyi államtitkára”, akinek feladata a nyomok eltüntetése volt. Ezt Kulcsár Attila vallomásának lapunkban tegnap megjelent részletei kapcsán közölte, hozzátéve: még nem tudjuk és lehet, hogy nem is fogjuk megtudni, a lehallgatási jegyzőkönyvekben szereplő Gyurcsányi azonos-e a kormányfővel. (Ismeretes, a napokban derült ki, hogy Tóth András tudtával a Nemzetbiztonsági Hivatal megsemmisítette azt az 595 lehallgatási jegyzőkönyvet, amely Kulcsár Attila telefonbeszélgetéseit tartalmazta.) Az ellenzéki politikus úgy látja, mindenképpen kell hogy következménye legyen azon új tényeknek, amelyekre a lapunkban idézett dokumentumok világítanak rá. Ide sorolta, hogy Tóth mindenkinél korábban értesült a bankbotrányról és Kulcsár Attila szerepéről, hiszen még a büntetőeljárás megindítása előtt találkozott Kulcsárral, aki részletesen feltárta az általa elkövetett bűncselekményeket.
Emlékeztetett rá, hogy Tóth az ügyben érintett kormányzati és MSZP-s személyek után érdeklődött Kulcsártól. A jegyzőkönyvekre hivatkozva jegyezte meg Répássy azt is, hogy Tóth András nem vagy csak részben tett feljelentést a tudomására jutott bűncselekményekről. Kiemelte még, hogy Tóth András elsőként nem a nyomozó hatóságokat, hanem László Csaba akkori pénzügyminisztert, a K&H korábbi vezérigazgató-helyettesét tájékoztatta a Kulcsártól hallottakról.
Tóth András úgy látja, sajtókampányt indítottak ellene, amelynek célja a Gyurcsány-kormány tekintélyének aláásása. Tóth jogi ellenlépésekre készül az őt rágalmazók ellen. Szerinte Kulcsár Attila vallomásaiban foglaltak egymásnak, a korábbi vallomásoknak és a tényeknek is ellentmondanak. A politikus cáfolta Kulcsár azon állításait, hogy témák sokaságát beszélték volna meg. – A találkozó 15-20 perces volt és ennek jó része azzal telt el, hogy a bróker a Pannonplast-ügyről kialakított saját véleményét ismertette – fogalmazott. Megjegyezte: az ügyészségi jegyzőkönyvek tartalmával ellentétben a találkozója Kulcsárral nem négyszemközti volt. Leszögezte, hozzá Kulcsártól semmilyen irat nem érkezett. Így a cselekvési tervről, amelyet állítólag átadott nekem, az újdonságnak kijáró érdeklődéssel olvastam, remélem, ha ezt a lap rendelkezésére bocsátják, módom lesz elolvasni az újságban – fűzte hozzá.
Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese hazaárulásnak nevezte a Fidesz magatartását. – Törvényes eljárás esetében bevinni a politikai nyilvánosságba egy olyan ügyet, aminél pontosan tudja a Fidesz, hogy törvényesen jártak el, ez ami megingatja az emberek bizalmát a magyar társadalom intézményei iránt, és ez hazaárulás – indokolt. Répássy így reagált: az ügyben nem hazaárulás, hanem bűnpártolás történt, amelynek résztvevőit az MSZP-ben kell keresni.



Megszólalt a bróker
MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.