Készül Belgrád Koszovó-stratégiája – jelentette be Borisz Tadics szerb elnök a Blic ünnepi számának nyilatkozva. Szerinte ez lesz a tárgyalásokon részt vevő szerb delegáció platformja is. Nem részletezte, hogy mit fog tartalmazni az okmány, ám kemény retorikájából s a belgrádi vezetők korábbi nyilatkozataiból egyértelmű, hogy Belgrád bekeményített. Tadics kategorikus volt: szó sem lehet Koszovónak sem a „feltételes”, sem pedig a feltétel nélküli függetlenségéről. Nincs határmódosítás, nincs kierőszakolt – a szerbekre ráerőszakolt – rendezés – hangoztatta az egyébként legmértéktartóbbnak ismert szerb politikus. Arra a kérdésre, hogy a nemzetközi közösség részéről megvan-e a támogatás az ilyen szerb állásfoglaláshoz, Tadics kijelentette: a nemzetközi közösség által képviselt elvek szerint „lehetséges olyan megoldást is találni, hogy Koszovó független legyen, de ezt Szerbia igyekszik megakadályozni”.
Ibrahim Rugova koszovói elnök szerint a tartomány státusának szakaszos rendezése csak súlyosbítja a helyzetet. „Követelem, hogy az EU és az Egyesült Államok közvetlenül ismerje el Koszovó függetlenségét” – jelentette ki Rugova.

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái