Szóváltás Gyurcsánnyal

Swendt Pál
2005. 05. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szóváltás a miniszterelnökkel címmel sugároz stúdióbeszélgetést főműsoridőben az RTL Klub televízió június 8-án – értesült lapunk. – A kereskedelmi csatorna hamarosan felhívást tesz közzé arról, hogy sms-ben várja a nézők Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz intézett kérdéseit, és közülük legfeljebb tíz főt választanak ki arra, hogy személyesen is faggathassák a stúdióban megjelenő kormányfőt – közölte lapunk érdeklődésére Kováts Mihály, a műsor szerkesztője. – A résztvevők kiválasztása nem feltétlenül a szöveges üzenetben feltett kérdések alapján történik, a dolog ennél bonyolultabb, de a műsor címe arra utal, hogy kritikus kérdéseket várunk a nézőktől – hangsúlyozta a szerkesztő.
– Az adás, amelynek műsorvezetője még nem ismert, egy alkalommal jelentkezik ebben a kormányzati ciklusban, és a tervek szerint a következő kabinet hivatali ideje alatt szervezik meg ismét – tájékoztatott Kováts Mihály.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.