Elhalasztották a romatelepeken élők lakhatási és szociális integrációs modellprogramja pályázatáról szóló, eredetileg május 10-re kitűzött döntést az esélyegyenlőségi tárcánál.
Korábban cigánytelep-felszámolási programot ígért a kormány, még tavaly is elhangzottak 10 milliárdos ráfordításról szóló tervek. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium végül 680 milliós modellprogrammal rukkolt elő, és mindössze negyven érintett települést szólított meg meghívásos pályázatában. Ebből huszonkettőt engedtek tovább a második fordulóra. Május 10-én a romaweb.hu-n a pályáztató arról tájékoztatott: „A közel azonos színvonalú pályázatok értékelése, koncepciójuk megvitatása a vártnál több bizottsági ülést igényel, ezért a döntés várható időpontja május 31.”
Ürmös Andor, a tárca roma integrációs főosztályának vezetője elmondta, még nem zárultak le az „előmonitorozások”, azaz külső szakértők vizsgálják sorra a helyszíneket. A főosztályvezető úgy vélte, a pár hetes csúszás nem fogja hátráltatni érdemben a program indulását. Úgy fogalmazott, mindennél előbbre való, hogy felelősségteljes döntéssel válasszák ki, mely pályázati projektek szolgálnák legjobban a legrászorultabbak érdekét. Ürmös Andor nyitva hagyta a kérdést, hány pályázat kap végül zöld jelzést.

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő