Tudják, hogy tudjuk, hogy tudják

Már megint egy europlakát. Tévéreklámról kellett volna írni, a kiegyensúlyozottság okán, csak éppen nincs, illetve ami van, az meg sem közelíti az ember ingerküszöbét. A legközelebb a „Ford Focus – stílus és minőség” jár ahhoz, amitől közepes agyérgörcsöt lehet kapni, és egy nehezebb tárgyat röppályára állítani a képernyő felé (a megdivattervezett divattervező, aki egy garázs- vagy loftszerű építményben a természet formáiról hadovál, majd beindítja a beindított autót, míg famulusa, aki rettegi ura és parancsolója aktuális kedélyét, rémülten feszül az anyósülésbe – ez volna a stílus és minőség), de ez még rossznak is túl gyenge ahhoz, hogy több szó essék róla.
Persze az europlatkátfronton tapasztalható jelenségek sem utalnak arra, hogy a reklámszakemberek népes közössége megszabadult volna a dilettánsoktól: ha valami fotográfiailag, színben, betűtípusban végre sikerül (nem, nem a különféle gazdaságos élelmi-szer-, pontosabban vegyianyag-óriásáruházak a Kádár-korszak vizuális igénytelenségét idéző plakátborzalmaira gondolok), az elbukik a szlogenen, mint a legújabb T-Mobile-hirdetés.
Adott a világoszöld–rózsaszín– fehér színkombináció. Ez rendben van: frissesség, tavasz, levegős színek, energia, ráadásul a rózsaszín érthetetlen okból hatalmas divat – ez trendben van. Adott a fiatal lány, aki a karjára fekve alszik, és halvány, bájos mosoly játszik az arcán (bizonyára a húszforintos sms-ről álmodik, és nyomja a kedvenc Megasztárjára, vagy valamelyik gagyiadó híradójában népszavaz arról, hogy szeretjük-e valamelyik politikust, ami a demokrácia gyakorlásának a mobilszolgáltatók számára rendkívül nyereséges és jól kitalált módja). Adott egy viszonylag elegáns betűtípus, az arányok jók, csak éppen az összes mondanivaló annyi: Ébredj a kedvezményekre! És ez a mondat iszonyatosan üres. Fárasztóan üres. Dühítően üres. Ebben az országban tizenöt éve folyamatosan minden akciós és kedvezményes, csak épp minden egyre többe kerül. Ideje volna észrevenni, hogy az „ócsítás” hangoztatása mint reklámfogás egyre nevetségesebb és egyre semmitmondóbb, főleg ami a távközlést illeti, az ugyanis Magyarországon – európai összehasonlításban – szemérmetlenül drága. Ha naponta ötvenszer darálják el a „kedvezményeket”, akkor is drága. Közben tudják, hogy tudjuk, hogy tudják… és mégis úgy csinálnak. Na ez idegesít a legjobban, ez a játszma a nyílt hazugsággal.
Ha már olcsóbban nem megy – ami egyébként valószínűleg nem igaz –, akkor legalább szlogenügyben adjanak a stílusra és a minőségre. (És ha lehet, ne úgy Ford-módra, mert az nem több a vegytiszta, pöffeszkedő sznobizmusnál.)