Idén az első negyedévben az OTP Bank Rt. konszolidált adózás utáni eredménye 38,4 milliárd forint volt, csaknem 13 százalékkal több, mint 2004 azonos időszakában. Ez a teljesítmény várakozáson felüli: az OTP történetének második legnagyobb eredménye. A menedzsment éves szinten 18-20 százalékos nyereségnövekedéssel számol, a következő negyedévekben pedig 39-40 milliárd forintos nyereséget vár a vezetőség, amely szerint 2005 egészét tekintve a jegybanki kamat 200-225 bázisponttal csökkenhet, tekintettel a makrogazdasági helyzet alakulására.
Visszatérve a tegnap publikált adatokra, a csoportszinten „mért” konszolidált nettó kamatbevétel elérte a 65,5 milliárd forintot, amely 2,7 százalékos éves bővülést jelent év/év viszonylatban. A bankcsoport saját tőkéje 31 százalékkal nőtt, így megközelíti a 430 milliárd forintot, míg a mérlegfőösszeg 4738 milliárd forint. A horvát, a bolgár és a szlovák leánybankok teljesítménye kapcsán a menedzsment a tavalyihoz hasonló eredményre számít, ugyanakkor a román bank teljesítményével elégedetlenek. Az első fél évben nem várható nagyobb banki felvásárlás az OTP részéről.
Túlteljesítette tervét az OTP
Várakozáson felüli az OTP Bank negyedéves eredménye. A legnagyobb magyar pénzintézet éves szinten 18-20 százalékos nyereségnövekedéssel számol.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!